Tech hvg.hu 2020. augusztus. 25. 15:08

A Hubble lefotózta az üstököst, amely 7000 év múlva lesz újra látható

Egy, a korábbiaknál is sokkal részletgazdagabb kép készült a Naprendszer külső pereme felé száguldó NEOWISE-üstökösről.

Az amerikai űrhivatal (NASA) az Európai Űrügynökséggel (ESA) közösen működtett Hubble űrteleszkóp segítségével, augusztus elején rögzítette az új képet az üstökösről, amely július 3-án járt a legközelebb a Naprendszer központi csillagához. A jövevény ráadásul egyben maradt, ami azért is hangsúlyos, mert az üstökösök útjuk során gyakran szétrobbannak. A NEOWISE magja viszont – és ezt támasztja alá a Hubble felvétele is – sértetlen maradt. A magot egyébként nem képes lefotózni a távcső, az ugyanis csak egy kisebb jéglabda, melyet mérete okán nem képes érzékelni a műszer.

A Hubble felvételén az üstökös 18 ezer kilométeres kómája, vagyis az égitest magja körüli gázfelhő is jól látható. Ez utóbbi akkor keletkezik, amikor az üstökös a pályáján haladva közel kerül a Naphoz.

A NEOWISE már messze jár a szabad szemmel érzékelhető pontoktól, jelenleg pedig a Naprendszer külső rétege velé száguld, és hosszú ideig nem is tér vissza: az utolsó becslések alapján az üstökös legközelebb 7000 év múlva kerül megint olyan közelségbe, hogy meg lehessen figyelni.

A C/2020 F3 (NEOWISE) üstököst a NASA által üzemeltetett WISE (Wide Field Infrared Survey Explorer, magyarul Széles látószögű infravörös felmérő felfedező) műhold segítségével detektálták idén márciusban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés