Egy 9 éves kenyai kisfiú olyan kézmosót tervezett, amivel Afrika elszigetelt részein is adott a lehetőség az alapos tisztálkodásra. A feltalálót elnöki kitüntetésben részesítették.
Ahogy a világ többi részén, úgy Afrikában is igen nagy gondot okoz a koronavírus-járvány. Sőt, itt még nagyobb is a baj, mint máshol, hiszen egy eleve nehezebb helyzetben lévő kontinensről van szó, ahol sok helyen alapos kézmosásra sincs lehetőség.
A problémát a Nyugat-Kenyában élő 9 éves Stephen Wamukota is felismerte, aki ezután egy különleges kézmosót tervezett: a lábhajtású szerkezettel úgy lehet kezet mosni, hogy az ember semmi máshoz nem ér hozzá, nagyban csökkentve ezzel a fertőzésveszélyt. A masina két részből áll: az egyik pedállal fertőtlenítő adagolható a kézre, a másikkal pedig víz folyatható rá.
“Egyelőre csak két mosógépem van, de szeretném, ha több lenne” – mondta a 9 éves kisfiú, aki találmányáért megkapta Kenya elnöki kitüntetését (Uzalendo Patriotic Award). A szerkezet működéséről a BBC egy kisfilmet forgatott, íme:
A hírportál cikke szerint Stephen az édesapjától leste el az építés szeretetét, ő ugyanis elektronikai eszközök javítgatásával keresi a betevőt. A kézmosót viszont nem ő, hanem a fia tervezte, a családfő csak az összerakásban segített neki. “Nagyon büszke vagyok rá" – mondta az apa, James Wamukota, aki Mukwa faluban él családjával.
A kisfiú nagy álma, hogy mérnök lehessen belőle. A megyei kormányzó azt ígérte, ösztöndíjjal fogja segíteni a fiatal feltalálót, hogy még több hasznos eszközt készíthessen.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.