Tech hvg.hu 2020. május. 19. 19:03

Videó: 85 év után került elő egy felvétel a kihalt tasmán tigris utolsó élő példányáról

Benjamin, az erészenyesfarkas utolsó élő példánya 1936 szeptemberében halt meg egy németországi állatkertben. Az eddig ismert utolsó videót 1935 márciusában készítették róla.

Különleges videót tett közzé az ausztrál Nemzeti Film- és Hangarchívum: egy olyan videót, amelyen a tasmán tigris utolsó élő példánya látható. Feltehetően ez volt az utolsó olyan felvétel, amelyen megörökítették az állatot.

A tasmán tigris egy erszényes ragadozó volt, a tigris megnevezést csak a hátán és a hátsó lábai felett látható csíkok miatt kapta. A fajt 1986-ban nyilvánították hivatalosan is kihaltnak, a jelenlegi tudásunk szerint az utolsó élő példány, Benjamin 1936. szeptember 7-én, egy németországi állatkertben pusztult el. A sors fintora, hogy épp abban az évben nyilvánították veszélyeztetetté az erszényesfarkast.

Benjamin halála óta több expedíció is indult egykori élőhelyére, hogy felkutassa az esetlegesen még élő példányokat, ám ezek egyike sem járt sikerrel. A környezetért is felelős tasmán minisztérium 2019-ben egy dokumentumot is kiadott, amelyben nyolc lehetséges észlelést rögzítettek, ám ezek egyikét sem sikerült hivatalosan megerősíteni.

Az állatról viszonylag kevés felvétel maradt fenn az utókor számára. A most közölt videót – amit a hobarti állatkert készített még 1935 márciusában – egy útleírásban találták meg, amelynek digitálisan felújított változatát 4K-s felbontásban nézhetjük meg.

A faj kihalását a szakemberek szerint az ember okozta: elsőként kiszorították a természetes élőhelyéről, végső menedékhelyén, Tasmániában pedig vadásztak rájuk. Mivel fogságban nem szaporodott, így Benjamin is utód nélkül pusztult el. A kutatók szerint azonban nemcsak a vadászat, más is szerepet játszhatott a faj kihalásában.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.