A Half-Life minden idők egyik legsikeresebb videojáték-sorozata, annyira, hogy még évekkel az első két rész kiadása után, napjainkban is akadnak aktív felhasználói. Nagyon meg lennénk lepve, ha a legújabb résszel, az Alyx-szal nem ez történne, noha az itteni bázis esetében aligha számolhatunk akkora tömeggel, amekkora az elődöknél volt mérhető. Ennek pedig nem az az oka, hogy egy esetleg hiányos, rosszul optimalizált videojátékkal van dolgunk. Ellenkezőleg.

Az Alyx igazán forradalminak tűnik, de olyan háttértechnika kell hozzá, ami ma még erősen luxuskategória.

Az új Half-Life-ot éppen ezért hagyományos PC-s közegben (vagyis billentyűzet, egér és monitor mellett) nincs is értelme elindítani. A szoftver csak akkor válik játszhatóvá, ha egy méretes sisakkal, a hozzá passzoló karokkal, és az egész szisztémát működtető, igen erős számítógéppel rendelkezünk. Az informatika és a kikapcsolódás régóta ígéretes új világaként is emlegetett virtuális valóság (VR) fontos kiegészítői ezek, a nemrég megjelent Alyx pedig ennek a modern őrületnek az egyik legjobban sikerült darabja. Ezt nemcsak mi mondjuk, hanem nagyjából mindenki, aki legalább egy percre beléphetett City 17 lepusztult városába.

A látvány ugyanis legalább annyira fejlett, mint a játék egyéb funkciói.

Évek munkája

A Half-Life: Alyx nem az eddig látott sztori folytatása, hanem a már több mint egy évtizede megjelent szoftverek, a Half-Life és a Half-Life 2 amolyan kibővítése, mivel éppen ezek között játszódik. Ettől függetlenül az is remekül szórakozhat vele, aki soha életében nem hallott sorozatról, Gordon Freemanről vagy Alyx Vance nevéről. Ennek legfőbb oka, hogy a játék nyújtotta élményt nem igazán a cselekmény, sokkal inkább az érintésünkre majdnem minden esetben reagálni képes környezet jelenti. Ez egyben fontos kritérium is: a kompatibilis VR-eszköznek minden esetben a fejünkön, illetve a kezünkben kell lennie, máskülönben se látni, se irányítani nem fogunk semmit.

A Valve szerencsére nem volt annyira kőszívű, hogy csak saját termékével, a tavaly piacra került Index-szel tegye használhatóvá játékát, az Alyx minden valamire való VR-headsettel működik. (A telefonhoz csatlakoztatható eszközök azonban nem tartoznak ide.) A látvány persze nagyban függ az egész rendszert meghajtó PC sebességétől, és a sisak kínálta tulajdonságoktól is. Mi a HTC drága, de több mint remek készülékével, a Cosmos Elite nevű szerkezettel, és egy kifejezetten gamereknek összeállított számítógép, a HP Omen társaságában játszottunk vele – több mint egy héten át. Az erős, nagyjából 700 ezer forintos konfigurációnak hála a látvány néhol piszkosul valószerűnek tűnt, de az Alyx ennél gyengébb masinákon sem teljesít rosszul. Ez ráadásul nem csak a zárt terek látványára igaz, a szabadban kóricálás is elég hangulatos tud lenni.

HTC

A Valve tizenegy fejezetnyi kalandot rakott össze, ami a VR-re szabott környezet miatt több mint elégséges. Az egyes részek közt eleve lassabban halad majd az ember, mert mindig talál valamit, amit közelebbről is szeretne megvizsgálni. Ilyen a játék nyitójelenetében látható balkon is, ahol aztán tényleg akad látni- és törnivaló: a tetőn elszórt edényeket és egyéb tárgyakat kézbe véve is meg lehet nézni, vagy egyszerűen lehajítani őket az utcára.

A történet természetesen nem merül ki ennyiben, hiszen a főszereplő, Alyx irányításával zajló játéknak ez csupán egy apró érdekessége.

Élményszám

Az Alyx elsősorban a közeg, illetve az azzal egyesülés miatt zseniális. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a valóságban tett mozdulatoknak a szoftverben konkrét hatásuk van. Ilyen például az ajtó vagy a fiókok nyitogatása, amiket gombnyomás helyett a kezünk mozgatásával lehet véghezvinni – kábé úgy, ahogy a való életben is tesszük. Emellett szinte minden objektum reagál az érintésünkre, így aztán fel lehet borítani a vödröket, a ládákat, vagy betörni az ablaküveget, hogy biztonságos távolságból ellenőrizzük, mi vár ránk odabent.

Valve

A fenti élmények átélhetőségében nagy segítséget jelent, hogy a játékos nem egy nyúlfarknyi, a monitor által megjeleníteni képes területet lát, hanem mindent, ami körbeveszi. Azt pedig – a HTC eszközével pontosan – 2880 x 1700 pixelen. Videókkal nem is nagyon visszaadható, milyen érzés benne lenni, felfedezni és pláne harcolni. Az Alyx ugyanis – bár több pontján egyszerű mókázásnak tűnik – egy teljes értékű, sokféle funkcióval megáldott videojáték. Ennélfogva ellenségekből is bőven akad. A felszerelésünk egyik ékkövének számító gravitációs kesztyű mellett (ezzel különféle tárgyakat tudunk magunkhoz rántani, adott esetben nagyobb távolságról is) fejleszthető pisztolyt és shotgunt is biztosít a játék. Ezek újratöltése szintén nem úgy történik, ahogy a PC-s, konzolos játékoknál milliószám láttuk:

az utolsó skuló után a kontroller egyik gombjával tudjuk kioldani a tárat, a másikkal a hátunk mögé nyúlva, az ott elhelyezett hátizsákból pedig előhúzni az újat. Amit ezután már csak be kell helyezni a régi helyére, élesíteni, célra tartani és folytatni a lövöldözést.

A játék eközben folyamatosan “szállítja” az újabb ellenségeket, amelyek egyre közelebb és közelebb érnek hozzánk. Az újratöltés épp ezért kimondottan izgalmas szituációkat okozhat, ám az Alyx akkor sem válik unalmassá, amikor csak mászkálunk, újabb termekbe és folyosókra jutunk, vagy feladványokat oldunk meg. Az első Half-Life-ok egyik élményszámnak tartott újításai voltak ezek, ám ahogy a játékmenet, úgy ezek is nagyot változtak: az egyik részen egy különleges szerkezettel, amolyan lézeres csavarhúzóval kell megbütykölni a fal mögött futó áramhálózatot, egy másiknál pedig ugyanezzel elvezetni a nyalábot arra a pontra, amely majd feloldja a szoba zárját. A kontroller eközben finom rezgéssel jelzi, megoldottuk a rejtélyt.

A fentieknek is köszönhetően nagyjából 10-15 órányi játékidő van az Alyxban, de az ijesztőbb, kihívást okozó részek miatt ez akár több is lehet. Itt jegyezzük meg, hogy a sötét helyeken, ahol csak idegesítő cuppogásokat, vagy a rágcsáláshoz hasonló hangokat hallani, kimondottan horrorisztikus lehet az élmény, de ez csak alkalmanként fordul elő. A játék nagy része – szerencsére – megvilágított helyiségekben zajlik.

A berendezés

Az Alyx indításának nem csupán a háttértechnika a feltétele: a tájékoztatás szerint a berendezéseket olyan helyre kell pakolni, és üzemeltetni, ahol a következő néhány órában biztosan nem zavarják majd a felhasználót. (Az "órák" mondjuk túlzás, ennyit ugyanis képtelenség egyhuzamban eltölteni benne, mindjárt meg is magyarázzuk, miért.)

HTC

A HTC-féle szerkezet esetében (a headseten és a kontrollereken túl) a gyártó két bázisállomást is biztosít, amelyeket szintúgy be kell kapcsolni. Ezek adják ugyanis a játékbéli teret, vagy ha úgy tetszik, a ringet, ahol az egész műsor folyik. A nagyjából bögreméretű eszközöket egymástól nagyobb távolságra érdemes elhelyezni, lehetőleg úgy, hogy az egyik a hátunk mögött, a másik pedig előttünk legyen – de azért lássák is egymást. Az összeszerelés egyébként nem nagy kunszt, ugyanis mindennek megvan a helye. Elrontani tehát aligha lehet. Ennél sokkal nagyobb dilemmát okozhat, hova rakja az állomásokat az ember, hogy:

• biztosan ne rúgja fel, illetve verje le őket (a dobozokat eleve magasabbra, mondjuk egy polcra célszerű pakolni);
• a keletkező kábelrengetegben se ő, se más ne essen hasra;
• és hát az sem mindegy, mekkora terület áll rendelkezésre, amit játék céljából birtokba vehetünk.

A fentiek nem megfelelő kivitelezése több problémát is okozhat, amik sajnos nagyban visszafoghatják az élményt. Hogy egy fokkal tárgyilagosabbak legyünk: a garzonban élőknek valószínűleg nem ez lesz a következő beszerzése, még akkor sem, ha amúgy van rá pénzük. Innen nézve a PC-s/konzolos videojátékozás továbbra is sokkal helytakarékosabb, de ez az élmény ugyebár nem is összehasonlítható a VR-es kalandozással. (A HTC eszközéhez amúgy vásárolható vezeték nélküli adapter is.)

Valve

Ami a benne eltöltött órákat illeti, nos, azt érdemes tudni, hogy a virtuális közeg nem kis terhelést jelenthet az agynak, ami bizony a gyakorlatban azt jelenti, hogy akár szédülést vagy a hányingert is okozhat, de ennél durvább rosszullét nem igazán és nem is mindenkinél szokott jelentkezni. Az Alyx esetében mi egyiket sem tapasztaltuk, bár nem is azt a mozgásformát választottuk, amely kiválthatna ilyesmit. A játék a folyamatos, és a kattintásszerű, “ugrálós” haladást is felkínálja, ez utóbbi az, amelyik sokkal kevésbé megterhelő.

Verdikt

Valószínűleg nem okoz meglepetést, ha azt írjuk, hogy az Alyx nagyban különbözik az eddig bemutatott VR-játékoktól. És az igazság az, hogy a történet előrehaladtával sem fogunk máshogy érezni. Maximum még nagyobbra tátjuk majd a szánkat, vagy sokkal több “hű”-t, és “jézusom”-ot motyogunk magunk elé, mert ez a játék néhol ilyesmiket hoz ki az emberből. Izgalmas, részletes és tele meglepetésekkel – amilyennek egy jó játéknak lennie kell.

A szoftvert 10-ből 10 pontra értékeltük.

Többi játéktesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja és figyelje a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.