Tech Balogh Csaba 2020. április. 07. 10:03

Nyolc hangszóró dübörög a Huawei Sound X-ből

Balogh Csaba
Szerzőnk Balogh Csaba

A Huawei a francia Devialet-vel együttműködve készítette el új hangszóróját. A gyártó ígérete szerint a Sound X kompakt méretét meghazudtoló akusztikus hangzást nyújt.

A Devialet legfontosabb hozományként a SAM névre keresztelt jelfeldolgozó technológiáját vitte a Huaweijel kötött együttműködésbe, amely az új eszközt bemutató közlemény szerint képes a kimeneteli jelet, a hangtorzulás minimalizálása mellett a hangszóróhoz adaptálni. Valamint a Push-Push-ként emlegetett felépítést, amelynek köszönhetően a Sound X két 60 wattos mélynyomója a basszus dübörgése ellenére sem melegszik túl.

A Huawei pedig az okos funckiókat hozta. Van például NFC, melynek köszönhetően csak hozzá kell érinteni a kompatibilis telefont a hangszóróhoz, és utóbbi eszköz máris átveszi a mobilon szóló audio hangját. (Itt értelemszerűen a kínai gyártó saját modelljeire kell elsősorban gondolni, például a szintén a piacon a napokban debütált P40-széria tagjaira.) A rendszerrel való együttműködésre kevésbé hajlamos készülékekkel, például iPhone-okkel, csak bluetooth-os kapcsolatot képes felépíteni a készülék, ezeken keresztül hangosítható ki zene, videó vagy éppen hangoskönyv.

A Sound X wifi-kapcsolaton keresztül játssza le a hangokat, ami a Huawei szerint azért fontos, mert így kevesebb a hangveszteség és a késleltetés, mint a Bluetooth-kapcsolatoknál. Ez nem is csak zenehallgatásnál, hanem telefonálásnál is jól jöhet, erre szintén alkalmas a hangszóró.

A kínai vállalat nemrég bemutatott Celia digitális asszisztense egyelőre nem lakik a dobozban, majd csak egy későbbi szoftverfrissítéssel kerül bele, onnantól beszélhetünk majd okoshangszóróról.

A Huawei tájékoztatása szerint a készülék előreláthatólag a nyár folyamán válik elérhetővé Magyarországon. Hazai ára még nem ismert.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.