Tech hvg.hu 2020. március. 13. 09:03

Újabb kegyelmet kapott Amerikától a Huawei

Az Egyesült Államok úgy határozott, hogy a kínai gyártó, a Huawei rövid időre (45 napig) ismét mentesülhet néhány szankció alól.

Össztűz alatt a Huawei
Friss cikkek a témában

Az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma néhány órája ismét rövid távú haladékot adott a Huaweinek, hogy az érintett (elsősorban amerikai) cégeket ki tudja szolgálni a kínai gyártó, illetve a már forgalomban lévő termékeket a tengerentúliakkal való huzavona ellenére is karbantarthassák. A mostani intézkedés május 15-ig ad erre lehetőséget, vagyis újabb ideiglenes engedélyről van csupán szó – jelentette a The Verge.

A Huawei néhány hónapja lett a kínai-amerikai kereskedelmi háború főszereplője, miután az USA több alkalommal kijelentette: a cég eszközeit a kínai kormányzat kémkedésre is felhasználhatja. A Huawei minden alkalommal tagadta az ellene felhozott vádakat. Reakciójukban azt is elmondták, hogy Amerika nem támadná őket, ha a technológiájuk nem lenne világelső.

A Donald Trump vezette kormányzat szigora később valamelyest enyhült, bizonyos üzletelésre ugyanis engedélyt adtak a kínaiaknak (ez volt az első, 90 napos kegyelem), csakhogy a rendelkezés inkább az övék, mintsem a Huawei érdekeit szolgálta: mivel a cég több termékét Amerikában is használják, a tiltólistára helyezéssel valójában magát is kellemetlen helyzetbe sodorta az USA.

A történetbe később a britek is bekapcsolódtak, a szigetország ugyanis jelezte: a bírálatok ellenére a Huaweijel kötnek megállapodást az 5G-hálózatok kiépítéséhez. Az amerikai ügyvivők korábban személyesen is felkeresték a brit miniszterelnököt, Boris Johnsot, hátha lebeszélhetik erről. A britek ugyanakkor nem adtak teljes hozzáférést a Huaweinek, a kritikus pontokhoz (mint például a katonai támaszpontok) nem kaptak bejárást.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.