A Yale Egyetem csillagászainak sikerült lencsevégre kapniuk az üstököst, amelynek nagyobb a csóvája, mint a Föld átmérője.
Augusztusban a csillagászok egy igen különös dologra figyeltek fel: egy, a Naprandszerünkben mozgó objektumra, amiről a tudósok nem tudták megállapítani, hogy micsoda, csupán azt, hogy valószínűleg a Naprendszeren kívülről érkezhetett hozzánk. Az azóta elvégzett vizsgálatok megállapították, hogy a 2I/Borisov névre keresztelt valami valójában egy üstökös, amiről két fontos dolgot érdemes tudni:
- ez a második objektum, amely mélyűrből érkezett és észleltük, illetve hogy
- ez az első üstökös, amely a mélyűrből érkezett és észleltük.
Az amerikai Yale Egyetem csillagászainak most sikerült egy fotót is készíteniük a 2I/Borisovról, így mostantól mindenki számára láthatóvá vált az objektum.
A különös fehér ragyogás nem más, mint az üstökös gáz- és porfelhője, valamint a magról leváló részecskék, vagyis a Borisov csóvája. Jelenleg ez van közelebb a Földhöz, ezért is látható ilyen "furcsa szögben" az égitest.
A csóva egyébként hatalmas, a kutatók szerint nagyjából 160 ezer kilométer hosszúságú. A csillagászok szerint az üstökös decemberben és januárban lesz a legközelebb a Földhöz és a Naphoz, majd folyamatosan távolodni fog tőlünk, míg újra ki nem lép a csillagközi térbe.
Ha kíváncsi a csillagászattal kapcsolatos hírekre, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.