A keresőóriás Cache nevű rendszere jövőre startolhat.
A Google is elindítja banki és pénzügyi szolgáltatásait: a jövő év elején startol az átutalási betétszámlát kínáló Cahce nevű rendszer, amelyben a techcég együttműködő banki partnerei biztosítják a szolgáltatásokat az ügyfeleknek – írja a The Wall Street Journal. A Google fizetési megoldásokért felelős ügyvezető igazgatója a lapnak elmondta, arra törekszenek, hogy a megszokott banki megoldásoknál sokkal ügyfélbarátabb szolgáltatás nyújtsanak.
A Google a Google Payen keresztül kínálna folyószámlát, a szolgáltatást a Citigrouppal és a Stanford egyetemi hitelszövetkezetével közösen indítanák el.
A WSJ megjegyezte, hogy a keresőóriásnak jó oka van elindítania a szolgáltatását, hiszen az Apple (Apple Credit) és a Facebook (Facebook Pay) már meglépte ezt így vagy úgy. A Google így hozzájuthat a felhasználók különböző adataihoz is, de a cég cáfolta, hogy nem fogja őket értékesíteni a hirdetőknek.
A lap azt írja, Washingtonban már vizsgálják, hogy a nagy technológiai vállalatok nem bírnak-e túl nagy befolyással, aminek végeredménye alapvetően meghatározhatja a Cache jövőjét.
Maga a banki tevékenység alapvetően a partnereknél maradna, de a Google különböző extrákkal, például egy hűségprogrammal láncolná magához a felhasználókat.