Tech MTI 2019. november. 09. 18:03

Beindították az első töltőállomást, ami vízből a szén-dioxidból és vízből csinál üzemanyagot

Belsőégésű motorok meghajtására alkalmas üzemanyagot szén-dioxidból és vízből gyártó állomást adtak át Németországban.

A Karlsruhei Technológiai Intézetben (KIT) csupán egy miniatűr gyártósort állítottak össze, amely egy teherszállító konténerben is elfér, és naponta alig néhány liter üzemanyag előállítására alkalmas, beindítását mégis áttörésnek tartják az e-üzemanyag néven, illetve szén-dioxid-semleges és szintetikus üzemanyag néven is ismert technológia történetében.

Az állomáson az úgynevezett power-to-liquid eljárást alkalmazzák, megújuló forrásokból nyert áram felhasználásával gyártanak folyékony üzemanyagot, amelynek alapanyaga az állomás körüli levegőből kivont szén-dioxid és gőz halmazállapotú víz. A két anyagból úgynevezett szimultán elektrolízissel hidrogént és szén-monoxidot állítanak elő, majd egy újabb lépésben úgynevezett hosszú láncú szénhidrogéneket, amelyeket a folyamat befejező lépésében úgy darabolnak fel, hogy benzinnek, dízelnek vagy kerozinnak megfelelő üzemanyagot lehet gyártani belőlük.

A szövetségi oktatási és tudományos minisztérium Kopernikusz projektek (Kopernikus Projekte) nevű energetikai tudományos fejlesztési programjának finanszírozásával kidolgozott módszer előnye, hogy a légkörben felhalmozódott szén-dioxid mennyiségének növelése nélkül lehet használni belsőégésű motorokat, ami nagyban hozzájárulhat az éghajlatváltozás megfékezéséért folytatott küzdelem sikeréhez.

Azonban az eljárás még kezdetleges. A KIT szakemberei a következő fejlesztési szakaszra is még csak a napi 100-200 literes mennyiséget célozzák meg, és csak a berendezés harmadik generációja lesz képes naponta legalább 1500 liter üzemanyag előállítására. A számítások szerint a technológia nagyjából tíz év múlva lesz érett az ipari méretű üzemanyaggyártásra.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.