Ha minden a terv szerint halad, 2020-ban dobja majd piacra a Microsoft a Surface Duo névre keresztelt androidos mobilját.
Bill Gates nemrég úgy fogalmazott, élete legnagyobb hibájának tartja, hogy lecsúsztak az Android helyéről. A cégnél számtalan (kétségbeesett) próbálkozás után végül feladták a windowsos telefonokat – mostanra pedig androidos mobilt és iPhone-t ajánl felhasználóinak a Microsoft. A jelek szerint most elérkezett az idő, hogy egy új irányt próbáljanak ki.
A szerdai Surface Event 2019 elnevezésű rendezvényén Panos Panay, a Microsoft termékekért felelős vezetője igazi meglepetésként húzta el a zsebéből a Surface Duo névre keresztelt készüléket, ami lényegében egy nagyra nőtt kétkijelzős okostelefon.
Amin Android fut.
Panay egyelőre nagyon kevés részletet árult el a mobilról, az ugyanis csak 2020-ban kerülne majd a boltok polcaira. Annyi biztos, hogy mindkét kijelző 5,6 colos, a mobilt pedig úgy lehet kinyitni és becsukni, mint egy könyvet. Ha pedig befut egy hívás, az egyik kijelzőt egyszerűen a másik mögé lehet hajtani, így téve lehetővé, hogy könnyen kézben lehessen tartani.
Az eszközben jelenleg a Qualcomm Snapdragon 855-ös processzora dolgozik, de ha valóban 2020-ban jelenik majd meg, akkor ezt valószínűleg lecserélik majd.
A Microsoft többi új eszközéről itt olvashat bővebben.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.