Kásás Tamás a három olimpiai arany és megannyi másik diadal ellenére is úgy gondolja, hogy nem maxolta ki a képességeit, ahogy válogatott csapatban is „benne maradt egy-két döntő”. Bár rengeteget köszönhet a sportnak, úgy látja, „a vízlabda csak egy buborék volt abban a világban, ami igazán számít”. Ha nem pólós, akkor talán gyógyító lett volna, egy ideje pedig az írással kacérkodik, több kiadó is örömmel fogadná, de ő egyelőre még keresi az útját, „lehet, hogy csak elhitettem magammal, hogy tudok írni”, mondja. Amikor visszaemlékszik a sikereire, soha nem a medencében átélt dicsőség jut az eszébe, hanem az, hogy mi történt utána az öltözőben, leginkább ez a közösséghez tartozás hiányzik neki.

Kása a Penge pocastban a szintén háromszoros olimpia bajnok Szilágyi Áronnal és Kenyeres András mentáltrénerrel beszélgetett arról, hogyan élte meg páratlan pályafutását, és hogy milyen az élete jelenleg.

Tartalom:

• 00:00 Intro
• 4:20 Hogyan él ma Kásás Tamás
• 8:39 Mentális gyakorlat: a tökéletes nap
• 11:17 Test és lélek kapcsolata, megérzések, eligazodás a világban, szépirodalom
• 14:54 Írás
• 16:30 „Sajnos csak mint vízilabdázó tekintettem magamra”
• 21:46 A kozmopolita élet hatásai
• 24:09 Mi a jó a vízilabdában?
• 28:20 Mire elég a tehetség? Bármiben olimpiai bajnok lett volna?
• 33:06 „A mostani élsportolókhoz képest nagyon amatőrök voltunk”, a nyomás kezelése
• 37:35 Legendás beszólás Kemény Dénesnek, hajlam a nyavalygásra
• 41:13 Intézmény a csapaton belül, kényelmetlen rocksztárszerep
• 44:07 „Most már biztos, hogy nem íratnám meg azt a könyvet”
• 46:45 Önazonosság, rossz tulajdonságok
• 49:50 Cseh László kérdése
• 53:12 Mélypontok, kudarcok, elszalasztott lehetőségek
• 57:20 Olaszország, anyagiak
• 1:01:15 Milyen lett volna egy egyéni sportban?