Tech hvg.hu 2019. szeptember. 19. 18:03

Már teszteli a Google a funkciót, amivel titokban kereshetünk a térképén

E-mailben értesítette a felhasználók egy kis csoportját a Google, hogy a térképes szolgáltatásánál már elérhetővé vált az inkognitó mód. Hogy mikor lesz a végső "premier", még nem tudni.

Május elején tartott a Google a szokásos éves I/O fejlesztői konferenciáját, ahol több olyan projektről is hallhattunk, amelyeken javában dolgozik a keresőóriás. Az egyik ilyen egy új funkció, ami lehetővé teszi, hogy a Google Térképet inkognitó módban használhassuk.

A Google akkor úgy beszélt az elképzelésről, hogy az komoly segítség lehet azoknak, akik nem szeretnék, ha a magánéletüknek bizonyos része akár csak az ismerősök számára is nyilvános lenne. A bevezetés pontos dátumát nem nevezték meg májusban, csupán annyit árultak el, hogy "hamarosan érkezik". A jelek szerint erre már nem kell sokat várnunk.

Az Android Police beszámolója szerint a cég már teszteli az újdonságot, így néhányan már ki is próbálhatják a böngészőből már jól ismert megoldást.

A DroidLife úgy tudja, a tesztelőket egy e-mailben értesítették az újdonság bevezetéséről. A funkciót a jobb felső sarokban található profilképre bökve tudjuk bekapcsolni, ami után egy fekete sáv jelzi a kijelző tetején, hogy inkognitó módban használjuk a szolgáltatást.

Hogy pontosan mikor válik nyilvánossá a fejlesztés, még nem lehet tudni, de a tesztből ítélve már igen közel járunk hozzá.

Ha szeretne elsőként értesülni az új funkció érkezéséről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.