Donald Trump többször is arról beszélt, hogy a Dorian hurrikán az amerikai Alabama államot is elérheti. Bemutatott egy bizonyítéknak szánt grafikont is, ám a tudomány mai állását így sem tudta megváltoztatni.
Minden idők egyik legerősebb hurrikánja, a Dorian komoly pusztítást végzett a Bahamákon, és már Floridára is lecsapott, ami után még az ég színe is megváltozott. A trópusi vihar azonban nemcsak ezek miatt marad emlékezetes, erről Donald Trump is gondoskodott. Az amerikai elnök nemrég egy filctollal összefirkált térképen próbálta bizonyítani az igazát: azt, hogy a hurrikán Alabamát és Georgiát is elérte volna.
A dolog azzal kezdődött, hogy az amerikai elnök szeptember 1-jén Twitteren írt arról, hogy a vihar Alabamát is elérheti. Később többen megcáfolták az elnök szavait, ezért bemutatta a fenti, filctollal összefirkált térképet. A The Washington Post beszámolója szerint azonban a dolog nemcsak emiatt érdekes.
[Ezt látták a pilóták, amikor berepültek az 5-ös erősségű Dorian hurrikán közepébe – videó]
A lap névtelenséget kérő forrása szerint az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) egyik vezető beosztású tisztségviselője arra figyelmeztette a beosztottjait, hogy ne véleményezzék az elnök szavait.
In addition to Florida - South Carolina, North Carolina, Georgia, and Alabama, will most likely be hit (much) harder than anticipated. Looking like one of the largest hurricanes ever. Already category 5. BE CAREFUL! GOD BLESS EVERYONE!
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) September 1, 2019
Mindezt nem sokkal azután tették meg, hogy a szervezet alá tartozó National Weather Service az alabamai Birminghamben található irodája Twitteren reagált az elnök posztjára. Ebben azt írták: a vihar túlságosan távol van attól, hogy elérje Alabamát.
Alabama will NOT see any impacts from #Dorian. We repeat, no impacts from Hurricane #Dorian will be felt across Alabama. The system will remain too far east. #alwx
— NWS Birmingham (@NWSBirmingham) September 1, 2019
Miután Trump bemutatta a filctollal összefirkált térképet, a szervezet vezetése ismét felhívta a dolgozók figyelmét arra, hogy tartózkodjanak a véleménynyilvánítástól. A lap informátora szeirnt mindez azért is problémás, mert ezzel épp a legfőbb feladatukat, a pontos tájékoztatást kellett megtagadniuk.
Ha érdeklik az időjárással kapcsolatos hírek, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.