Tech hvg.hu 2019. augusztus. 11. 19:12

Az amerikai haditengerészet átállítja a rombolóit érintőkijelzős irányításról mechanikusra egy halálos baleset nyomán

Az érintőkijelzős irányításnak szerepe volt abban, hogy egy amerikai romboló és egy libériai tanker összeütköztek 2017-ben. A haditengerészet 2020-tól mechanikus irányításra cseréli az érintőképernyőket.

Az amerikai közlekedésbiztonsági bizottság nyilvánosságra hozta jelentését arról a 2017 augusztusi esetről, amikor a John S. McCain amerikai romboló Szingapúr partjainál összeütközött egy libériai tankerrel. A balesetben 10 ember vesztette életét, 48 pedig megsérült.

A jelentés szerint a balesetben szerepet játszott a legénység fáradtsága és a kiképzésükbeli hiányosságok, azonban az irányítókonzol kialakítása is jelentős tényező volt. A McCain két kormányállomásán két-két érintőkijelzővel lehet irányítani a hajót, illetve szabályozni a sebességét. A vizsgálat szerint a legénység tartalék kézivezérlésbe kapcsolta a rendszert, mert az "közvetlenebb kommunikációt" tesz lehetővé a digitális kormányművek és az irányítórendszer között. Azonban ebben az üzemmódban a kormányzást bármelyik másik munkaállomásról át lehet venni - ami meg is történt a baleset során, amikor a legénység megpróbált úrrá lenni a hajón, és az irányítás többször egyik munkaállomásról a másikra kapcsolt át. Ez hozzájárult a baleset közben kialakult zűrzavarhoz. A bizottság szerint az egész rendszer túl bonyolult, álláspontjuk szerint mechanikus irányítással a kezelőszemélyzetnek sokkal egyszerűbb dolga lett volna.

A baleset után a haditengerészet is felmérést végzett az állományában, és a személyzet álláspontja is az volt, hogy szívesebben dolgoznának mechanikus vezérléssel. Egy admirális egy haditengerészeti konferencián azt mondta az érintőkijelzős vezérlésről, hogy az a fölöslegesen modern kategóriába esik – írja a The Verge.

A haditengerészet bejelentése szerint az összes, a John S. McCainnel azonos osztályba tartozó rombolón lecserélik a vezérlést, a beszerzés már folyamatban van, az új rendszert egyszerűen be lehet majd építeni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.