Tech hvg.hu 2019. augusztus. 05. 08:03

Most vigyázzon az SMS-ekkel, ha androidos telefonja van

Újabb nap, újabb androidos kártevő. A legutóbb felfedezett zsarolóvírus-család online fórumokon, illetve SMS-eken keresztül fertőz.

A pozsonyi székhelyű ESET kiberbiztonsági cég szakemberei hívták fel a figyelmet egy új androidos kártevőre. Az Android/Filecoder.C-nek elnevezett malware legalább július 12. óta aktív, és rosszindulatú posztokon keresztül terjed az online fórumokon, a redditen és az XDA Developeren, az Android-fejlesztők fórumán. Ezek a pornográf tartalmú posztok bit.ly hivatkozás mögé rejtve kínálják a fertőző tartalmat. (Az XDA Developerről már eltávolították a szóban forgó posztokat, a redditen még voltak ilyenek cikkünk írásakor.)

Amennyiben a Filecoder feljutott egy androidos telefonra, azonnal átfésüli a névjegyzéket, és valamennyi ott található kontaktnak küld egy SMS-t (42 nyelven tudja ezt megtenni, ahhoz a nyelvhez igazodva, amit a telefon használ). A szöveges üzenetben csaliként egy olyan link is szerepel, amely állítólag az áldozat fényképét is tartalmazó alkalmazáshoz vezet.

Welivesecurity

Ha a felhasználó rákattint erre, akkor manuálisan telepíthet egy appot, például egy szexszimulátor játékot, azonban a háttérben már el is kezd tevékenykedni egy zsarolóvírus. Ez a kártevő átvizsgálja a fertőzött eszközt, tárolt fájlok után kutatva, és ezek többségét titkosítja. Ezek közé tartoznak a szöveges fájlok és a képek is, azonban az 50 MB-nál nagyobb tömörített állományokat, a 150 KB-nál kisebb .jpeg, .jpg, .png képfájlokat, valamint az Android-specifikus fájlokat (.apk, .dex) békén hagyja. A titkosított fájlok neve után még egy további „seven” fájlkiterjesztés is megjelenik.

Welivesecurity

A titkosítás után megjelenik a váltságdíjat kérő ablak (angol szöveggel), a pénzt Bitcoinban kérik, 98 és 188 dollárnak megfelelő összegről van szó. Más típusú ransomware-ektől eltérően a Bitcoinban kért váltságdíj részben dinamikus: az első három számjegy fix (0,01), majd a maradék hat jegy a malware által generált felhasználói azonosító. A zsarolóvírus állítólag 72 órát ad a váltságdíj kifizetésére, de az ESET nem talált bizonyítékot a szoftverkódban arra, hogy a három nap leteltével végleg elvesznének az adatok.

Welivesecurity

Szerencsére a malware nem zárolja a készüléket, azaz a telefon tovább is használható. Korábban úgy gondolták az ESET szakemberei, hogy a titkosítási algoritmus hibája miatt valójában váltságdíj nélkül is visszanyerhetők a fájlok, azonban időközben kiderült, hogy ez sajnos nem így van.

Mi továbbra is csak azt tudjuk javasolni, hogy ragaszkodjanak a Google Playhez (leginkább – még ha nem is teljesen – mégis csak így védhető ki, hogy fertőzött app kerüljön a telefonra), tartsák a lehető legfrissebb állapotban készülékük szoftverét, ügyeljenek az alkalmazások által kért engedélyekre, és persze használjanak megbízható mobilbiztonsági megoldást eszközük védelmére.

Ha máskor is időben értesülni szeretne az új vírusokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.