Telepítés nélkül, böngészőből is játszható már a Blizzard legendás Diablo játékának első, 1996-ban kiadott változata.
Egy böngészőből indítható játékokra szakosodott csapat, a Rivsoft elkészítette a Diablo első részének kattintásra induló verzióját. A telepítés nélkül használható játék bármilyen böngészőből futtatható, még Explorerből is megnyílik, ha valaki nem rendelkezne ennél fejlettebb szoftverrel. (Amit mondjuk erősen kétlünk.)
Mivel az elérésért cserébe nem kér pénzt sem a Blizzard, sem a Rivsoft, eleve egy shareware, vagyis korlátozott tartalmú/funkciójú változatról van szó. Viszont így is bármennyiszer indítható, a játékidőt semmi nem korlátozza. Az irányítás ugyanúgy zajlik, mint a rendes, pc-s változatnál: egerünk és billentyűzetünk segítségével kaszabolhatjuk a démonfajzatokat.
A Diablo a Blizzard Entertainment (vagy röviden Blizzard) 1996-ban kiadott szerepjátéka. A folytatás 2000-ben jelent meg, a harmadik részre vizont több mint 12 évet kellett várni. Az ottani cselekmény már nem a második játékot, hanem az eredeti történetét viszi tovább.
Ha a link valamiért nem töltene be, várjon kicsit, tapasztalataink szerint a folyamat a szokásosnál lassabb, konfigurációtól függetlenül akár (másod)percekig is eltarthat.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.