Tech hvg.hu/MTI 2019. július. 19. 11:03

Visszatért a Föld légkörébe, majd megsemmisült Kína űrlaboratóriuma

Véget ért a Tienkung-2 nevű kínai űrállomás életciklusa, amely mostanra lepottyant az égből. Vészhelyzet nem állt fenn, a szerkezet darabjai a Csendes-óceánban landoltak.

Az már régóta ismert, hogy az űrben bőven találhatók olyan eszközök, amelyek valami miatt már nem üzemelnek, vagy ha igen, túl nagy szükség nincs rájuk, mert a velük végzett küldetések jó ideje lezárultak. Ilyen sorsra jutott a kínai Tienkung-2 is, amely az azonos nevű űrállomás második, 2016 szeptemberében pályára állított verziója.

A TechCrunch arról írt, hogy az állomás hiába számít fiatalnak, akkor is eljárt felette az idő. Annyira, hogy órái voltak már csak hátra, azt követően pedig lezuhant. Egy kisebb szerkezet esetében ez még nem lett volna akkora hír, de a Tienkung-2 nyolc tonnát nyomot, és annyira nem is volt kicsi, 18 méter szélesre tervezték.

Bár ekkora tömegű szerkezet más körülmények között valószínűleg nem kis káoszt okozott volna, a Mennyei Palota-2 néven is emlegetett űrállomás miatt nem kellett aggódni. A Föld a légkörbe érve nagy része egyszerűen elégett, ami pedig maradt belőle, a földi irányító központ felügyelete alatt a Csendes-óceánba zuhant.

Xinhua News Agency

Az állomás elődje, a 2011-ben működésbe helyezett Tienkung-1 ugyancsak lezuhant, de annál eleve nehezebb volt a tervezés, mert az űreszköz kontrollálhatatlanná vált, így eleinte sejteni sem lehetett, hol ér pontosan Földet. Márpedig az sem volt könnyű, 8,5 tonnáról beszélünk. Az állomás végül tavaly áprilisban pottyant le, a légkörben meg nem semmisült részei Tahititől északnyugatra, szintén a Csendes-óceán vízébe zuhantak.

A Tienkung-1 nagy vállalkozás volt Kína részéről: a Föld körüli keringés gyakorlására építették, de 2016-ban meghibásodott, az állam pedig magára hagyta.

Kína amúgy a jövőben sem hagy fel az űreszközök gyártásával és pályára állításával. 2020-ra egy, a korábbi próbálkozásoknál is sokkal nagyobb űrállomást terveznek létrehozni, amely a korábbi elképzelések szerint több modulból áll majd. Amikor a Nemzetközi Űrállomás (ISS) várhatóan 2024-ben befejezi működését, Kína lesz az egyetlen nemzet, amely állandó állomással rendelkezik a világűrben.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.