Tech hvg.hu 2019. július. 15. 11:03

Meghalt az ember, aki sokat tett azért, hogy az ön számítógépe is nagyobb biztonságban legyen

Fernando Corbato nevét valószínűleg nem sokan ismerik, a módszert, amelyet feltalált, viszont annál többen: ő volt az, aki felismerte, milyen fontos az adatvédelem. Az óriási tudással bíró szakember 93 éves volt.

Mint mindennek, a jelszónak is van története, a számítástechnika terén pedig az MIT amerikai kutatója, Fernando Corbato volt az, aki oroszlánrészt vállalt a kidolgozásában. Az Engadget azt írja, az 1926-ban született informatikus

múlt pénteken, július 12-én elhunyt. Corbato 93 évet élt.

A Corby becenevű amerikai szakember a számítógépek biztonságosabbá tételét érte el azzal, hogy kidolgozta a jelszóval védett felhasználói fiókok koncepcióját, amely lehetőséget adott rá, hogy egyetlen eszközt több ember is használhasson. Egy vele készült interjúban azt mondta,

ezzel a lépéssel a digitális biztonság új korszakba léphet.

Ugyanakkor nem csak a jelszó volt Corbato egyetlen úttörő erőfeszítése. Sokat tett azért is, hogy a számítógép által adott válaszok várakozási ideje órákról másodpercekre csökkenjen, s ezzel a gép használata élvezetesebb legyen. Az informatikus a programozás terén is számos hasznos dolgot vitt véghez.

YouTube/Sutathu

Corbato munkája ellenére sok felhasználó még napjainkban is rendkívül gyenge kódot választ magának, többen pedig nem csak számítógépükhöz használnak ilyen gyenge védelmet, a személyes adataikat sem tárolják megfelelően. Az Egyesült Királyság kiberbiztonsági központjának (National Cyber Security Centre, NCSC) egy felmérése szerint több mint 20 millióan használják az 123456 "kombinációt" jelszó gyanánt. Ők valószínűleg nem is tudják, hogy a világ legrosszabb jelszavával van dolguk.

Ha ön is szeretne biztonságos jelszót a fiókjához, itt mutatunk egy pofonegyszerű módszert: nagyon erős jelszót csinálhat, akár több oldalhoz is – és sosem fogja elfelejteni. Eközben Kalifornia már 2020-tól büntetné a gyenge jelszavak használatát.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.