Tech hvg.hu 2019. május. 26. 21:03

Podcast: Szomorkodhatnak a huaweiesek, örülhetnek az iPhone-osok

Újabb adással jelentkezett az Őrültech című teches podcast, melynek fő témáját ezen a héten a Huawei elleni bojkott jelentette.

Épp egyhete nyílt új front az amerikai - kínai kereskedelmi háborúban, aminek eddigi legnagyobb vesztese lehet a Huawei. Május 19-én derült ki, hogy a Google gyakorlatilag elveszi a cégtől az Androidot, majd másnap bojkottot jelentett be a Qualcomm és az Intel is.

Az Őrültech című teches podcast fő témáját is ez az eseménysorozat adta, amelynek további fejleményeiről itt találhat még több információt.

[Meg szeretném érteni: mi történhet most a Huawei-jel? Buknak? Nyerhetnek?]

A héten azonban bőven történt még olyan érdekesség, amire érdemes volt odafigyelni. Az Apple-rajongók például örülhettek, mert Magyarországra is megérkezett az Apple Pay, megújult az SI-ként is ismeretes Nemzetközi Mértékegységrendszer, melynek alapegységei mostantól természeti/technikai állandókhoz vannak kötve, és végre nyilatkozott az a férfi is, aki átszámítva mintegy 23 milliárd forintért rendelt meg két pizzát.

Aki kíváncsi a korábbi adásokra, az itt tudja meghallgatni őket.

Ha szeretne elsőként értesülni a podcast legújabb adásairól, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.