Technológiai szempontból újabb mérföldkőhöz érkeztünk, hosszú évek fejlesztése és kísérletezése után végre elindulhatott az első kereskedelmi 5G-hálózat Európában, azon belül is Svájcban.
A Swisscom és az Ericsson közös projektjében a Swisscom ügyfelei kezdetben Svájc 54 városában élvezhetik az 5G-s szolgáltatásokat, köztük a legnagyobb lélekszámú településeken: Zürichben, Bernben, Genfben, Baselben, Lausanne-ban és Luzernben is. A tervek szerint 2019 végére a hálózat elérheti az országos lefedettséget.
Minthogy az összes többi komponens már a helyén volt, a kereskedelmi licenc megszerzése azt jelentette, hogy a partnereknek valóban csak egy gombnyomással be kellett kapcsolniuk a hálózatot.
[Könnyen lehallgathatók lesznek a mobilok? Három nagy hibát is találtak az 5G-ben]
A Swisscom 5G-okostelefonnal és routerekkel rendelkező ügyfelei a lefedettségi területeken azonnal élvezhetik a nagy hálózati sebesség és a rendkívül alacsony késleltetés előnyeit, valamint az 5G továbbfejlesztett mobilszélessávú funkcióit az infotainment, a játékok, a virtuális valóság, valamint az immerzív média területén.
„A kereskedelmi 5G-hálózat megvalósításával Svájcban változatos új alkalmazások és üzleti modellek alapjait fektetjük le. Ez fontos lehetőség az ország és a digitális világ részévé váló emberek számára is, függetlenül attól, hogy nagyvárosban, vidéken vagy akár a hegyekben laknak-e” – mondta el Urs Schaeppi, a Swisscom vezérigazgatója.
[48 ezer tudós kéri: állítsák le az 5G bevezetését, mert ez így egy „emberkísérlet”]
A Swisscom már régebben bejelentette azt a célját, hogy 2019 végére egész Svájc területén elérhetővé teszi az 5G-hálózatot, mely révén az ország lakosságának közel 90 százaléka hozzáfér majd a technológiához. Ezt az Ericsson Spectrum Sharing szoftverével érik el, mely dinamikusan, a forgalmi igények alapján osztja meg a rádióspektrumot a 4G és 5G vivőfrekvenciák között. Ez a megoldás gyors országos 5G-lefedettséget nyújt a korábban telepített 5G-ready 4G-rádióeszközökkel.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.