Tech hvg.hu 2019. április. 25. 18:03

Kiállításon nézhetjük meg, milyen csúcstechnológiát használnak a magyar katonák

Április 30-án egy konferenciával egybekötött bemutatót szervez a Magyar Honvédség Modernizációs Intézete, ahol a magyar hadseregben használt csúcstechnológiák vonulnak fel.

A történelem során általában a háborús konfliktusok voltak azok, amelyek a technológia fejlődését generálták, az elmúlt évtizedekben azonban ez (szerencsére) megváltozott. Az elmúlt időszakban a polgári felhasználásra szánt eszközök fejlesztése volt az, ami a hadiiparban is megjelent – elég csak a Microsoft csodaszemüvegére gondolni. Hogy ez milyen harcászati eszközök megjelenését segítette elő, azt hamarosan testközelből is megnézhetjük.

A Magyar Honvédség Modernizációs Intézete április 30-án tartja meg azt az ingyenesen megtekinthető angol nyelvű nemzetközi konferenciát Budapesten, amelynek elsődleges célja a katonák kognitív képességeinek fejlesztése. Emellett azonban számos kiállító is érkezik majd a rendezvényre, amelyeknek köszönhetően a modern harcászati eszközöket is megnézhetjük.

A szervezők bejelentése szerint ott lesz például a drónokat fejlesztő BHE Robotics Hungary, amely a BXAP15 típusjelzésű, pilóta nélküli eszközt viszik el a bemutatóra. A 12 kg-os készülék üveg- és szénszálas kompozit műanyagból készül, hajtásáról pedig egy 4200 watt csúcsteljesítményű szénkefe nélküli motor gondoskodik. Erre persze szükség is van, a 12 kg-os drón ugyanis így 5 kg terhet is képes magával vinni.

Emellett ott lesz még egy nagyméretű, távolról vezérelt helikopter is, egy különleges bemutató keretében pedig megtekinthetők lesznek a magyar elitkatonák fegyverei és egyes eszközei is.

Bár az esemény díjmentes, regisztrációhoz kötött, amit ezen az oldalon lehet megtenni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.