Ha van videojáték, amely képes megizzasztani a felhasználót, az biztosan a FromSoftware háza táján keresendő. A japán fejlesztők legfrissebb munkája azonban annyira bonyolult, hogy az ügyesebb játékosok bicskája is beletörhet. De pont ezért annyira jó.
Nem grafikája, és nem is a felvonultatott ellenségek brutalitása miatt figyelt fel a 2011-ben megszületett, stílusában az RPG (Role Playing Game) kategóriát erősítő Darks Soulsra a felhasználók egy része. A készítők a nehezen legyőzhető, nem ritkán csapatostul támadó ellenfelekkel tették magasra a lécet, illetve azzal, hogy sokkal hosszabb játékidő után érhető el csak mentés. Így halál esetén a teljes szakaszt újra kell kezdenie a játékosnak.
A játék sikerén felbuzdulva a FromSoftware Bloodborne címmel egy PlayStation-exkluzív programot is készített, amely nemcsak továbbvitte a Dark Souls jellemzőit, ki is bővítette azokat. Hogy ezzel egy még nehezebb, még több kitartást és koncentrációt igénylő videojáték szülessen. Most pedig itt az újabb, a korábbiaknál is sokkal körülményesebb Sekiro: Shadows Die Twice. Jó előre szólunk: ez a játék nem ajánlható akárkinek, mert a legtöbbeknek úgysem lesz hozzá türelme. Márpedig anélkül felesleges belekezdeni.
Életmű
Noha a Sekiro nem most jelent meg, tesztünkkel aligha késtünk el. A játék ugyanis van annyira nehéz, hogy a felhasználók jelentős része valószínűleg a történet közepéig sem jutott el. Akik pedig látták és képtelenek voltak fogást találni rajta, szinte biztos, hogy újból nem is kísérleteznek majd vele. Pedig nekik is mondjuk: legyen szó bármennyire is tenyérizzasztó szakaszokról, a Sekiro remekmű szintjét súroló munka, amibe vétek nem energiát ölni.
A minőséget a program szokatlanul igényes mondavilága mellett a japán kultúrából merített, és aprólékosan megtervezett elemek is növelik. Már ez is olyan jellemző, amely tipikus rétegjátékká teszi a japán stúdió alkotását, de a Sekiro igazi érdekessége e jól kinéző csomagolás mögött fedezhető fel: minden legyőzött ellenfelet valóságos diadalként képes megélni az ember, miközben nagyon sokszor padlóra is kerül miattuk. Ha kicsit is úgy érzi, hogy az átlagosnál nagyobb önbizalommal áldották meg, biztos lehet benne,
a Sekiro gondoskodik majd róla, hogy az egója a helyére kerüljön.
A sztori
Erős történetalappal rendelkező program lévén a Sekiro természetesen izgalmas sztoriból sem szenved hiányt. A játék az 1500-as évek feudális Japánjába, az ország talán legvéresebb időszakába repíti a felhasználót. A főszereplő, Wolf, egy törékeny gyermekből lett ügyes kardforgató, aki szüleivel együtt maga is megsínylette a Sengoku-éra háborúit. Felnőtt korára Wolfból még kitűnőbb harcos válik, miközben gondok sora adódik, hősünknek pedig az a feladat jut, hogy egy királyiéhoz hasonló vérvonal leszármazottját megvédje.
A dolog – mint az valószínűleg sejthető – nem egyszerű, hősünk ugyanis nemcsak bajba kerül, de a mestere védelmére kelő ifjonc előrejutását időközben különös teremtmények is nehezíteni kezdik. A nem túl részletes történeti kitekintő senkit ne zavarjon meg, a program tisztességesen adagolja a tudnivalókat, majdnem moziszerű élményt teremtve ezzel.
A játékmenet
Egy alapvetően a japán kultúra jellemzőit felvonultató játék esetében joggal várja az ember, hogy a körítés is legyen elég japános. Nos, ebben a Sekiro szintén verhetetlennek tűnik: hol magasodó fűben, fák között, hol pedig gyönyörű cseresznyefák árnyékában ugrálunk. A program nyílt világúnak tűnik, de csak messziről az, valójában mindvégig egy jól bekészített fonalat követve haladunk előre. A térkép ettől persze bőven tartogat felfedeznivalót, és tanácsos is élni a lehetőséggel – egészen az első ellenfelekig.
Míg ugyanis a videojátékok többségében gombnyomásra halnak az ellenoldal képviselői, a Sekiróban inkább mi kerülünk gyakran padlóra. Örökre életre szóló halál persze nincsen, de minden újrakezdés csökkenti a felhasználó kitartását. És persze a kontroller vagy az egér épségét. Ugyanígy Wolf is megszenvedi a bukást: az elhasalt szakaszon korábban sikerrel likvidált ellenfeleket ismét le kell győznie. A halálból visszatéréssel (merthogy erre azért adott a lehetőség) pedig a begyűjtött tapasztalati pont és a költőpénz mennyisége is fogyatkozik. Vagyis:
még extra büntetést is a nyakunkba varrnak.
De a Sekiro ilyen terhek mellett is élvezhető program tud lenni, ugyanis a játék során nem is a karakter és holmijai, hanem inkább az őt irányító felhasználó fejlődik: minden elbukott harc után egyre több tapasztalattal gazdagodhatunk, a kitartóbbak pedig egyre ügyesebb játékossá válhatnak. Ez olyan élmény, amelyet a FromSoftware programjain kívül nem nagyon tudott más prezentálni. Ehhez persze az összetett harcrendszer ismerete is szükséges, sőt, itt jön ki csak igazán, ki mennyire képes boldogulni a játékban.
Hagyományos kombók (mint amilyen a Mortal Kombatban is találhatók) bár nincsenek, az irányítás nem könnyű, ehhez ugyanis két dologra is figyelni kell. Az egyrészt egyre nagyobbakat csapkodó ellenfelek miatt Wolf tartása csökkenni kezd, másrészt az érték zuhanásával elszenvedett sebzések az életerőnkből is lejjebb visznek. Egyszerre kell tehát
- rést találnunk a ránk támadók pajzsán;
- visszaverni a kardcsapásokat;
- és közben lehetőleg nem meghalni.
Itt hangsúlyozzuk: a játékban mindez nagyon sebesen történik, így a támadásokra adott reakcióinknak nem csak gyorsnak, pontosnak is kell lenniük. Különben vége. No, persze Wolfnak van még pár dolog a tarsolyában, így például az érkező suhintásokat nem csak katanánkat kitartva védhetjük ki. A szúrások elől elugorhatunk, a kezünk helyére épített protézissel pedig a fákra és magasabb pontokra ránthatjuk magunkat – akárcsak Pókember.
Mindez valószínűleg rengeteg információ egy kezdő játékos számára, de a gyakorlatban minden sokkal logikusabbnak tűnik majd. Nem mellesleg élvezetesnek is, ugyanis a szikrázó acél látványa talán egy játékban sem festett olyan jól, mint a Sekiróban.
A fekete leves
Nagyjából ez az a pont, ami után a játék elképesztően kegyetlenné válik, ugyanis az előrehaladással nem csak a történet újabb részletei bontakoznak ki a felhasználó előtt. Egyre keményebb ellenfelek jönnek, a párbajok pedig csak gyorsulnak. Annyira, hogy az ember több alkalommal is úgy érezheti, hogy a játék szándékosan próbál vele kibabrálni.
Wolfnak ráadásul azért sincs könnyű dolga, mert a stúdió előző munkáival ellentétben ebben a programban semmilyen segítség nem adódik. Nincs többjátékos mód, sem kooperatív opció, a főhősnek, azaz nekünk kell minden nehézségen átverekednünk magunkat.
Azok, akik még nem próbálták ki, valószínűleg ódzkodással fogadják majd a multiplayer hiányát, csalódásra azonban így sincs okuk. A program robosztus története miatt van annyira tartalmas, hogy hosszú, legalább 40 órányi kikapcsolódást nyújtson. Csak bírjuk cérnával.
Verdikt
A FromSoftware újdonságán nehéz fogást találni, azt pedig hogy nehéz, nem lehet a program hátrányának tekinteni. A japánok ugyanis szándékosan alkották ilyenre, és nyílt titok, miért: ez a játék nem szól akárkinek, így pedig nem is nyújt akármilyen élményt. Ezt viszont csak azok tapasztalhatják meg, akik nem félnek újra és újra talpra állni.
A játékot a PlayStation 4-re írt verzióval teszteltük (pc-s és xboxos is van belőle), és sokszor nagyon idegesek voltunk miatta. Amikor viszont győztünk, teli torokból üvöltöttünk. 10-ből 10 pontot adtunk neki, az év legjobb és abszolút kötelező darabjai közé sorolható.
Többi játéktesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja és figyelje a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.