Hatalmas potenciál van benne, a Google mégsem használja a Térképet arra, hogy pénzt keressen vele. Most úgy hírlik, ebbe a szolgáltatásba is bepakolják a fizetett tartalmakat.
Az elmúlt hónapokban meglehetősen sok figyelmet kapott a Google Térkép: a fejlesztők szinte hetente jelentettek be valamilyen új funkciót, amivel bővítik a szolgáltatást. Persze mindez nem is csoda, hiszen több mint 1 milliárd ember használja navigálásra és helyek keresésére. Ennek ellenére azonban a Google (még mindig) nem keres vele pénzt.
A Bloomberg legfrissebb jelentése szerint változás előtt állunk, hirdetések jelenhetnek meg a szolgáltatásban. Ilyen lehet például az, ha egy adott szolgáltatásra (például kávézók, bankok, benzinkutak) valaki rákeres a Térképben. Ekkor – akárcsak a Google-ben – hirdetésként tűnhet fel a listában egy-két szereplő. Remélhetőleg ez nem jelenti azt, hogy az ilyen típusú hirdetések elöntik a szolgáltatást, és keresgetni kell közte a nem fizetett találatokat.
Brian Nowak, a Morgan Stanley elemzője szerint a Google Térkép lehet az üzleti szempontból legalulértékeltebb szolgáltatás, amit valaha látott. Ahogy ő fogalmaz: olyan, mintha egy kapcsoló, ami csak arra várna, hogy átpöccintsék. A szakember úgy véli, jelenleg több lehetősége is van a Google-nek arra, hogy pénzt vegyen ki a Térképből.
Az egyik, hogy a keresésekkor valóban olyan listát készítenek, amelynek néhány tagja hirdetés útján emelkedik ki a többi elé. A másik lehetőség, hogy Google a személyes információkra támaszkodva személyre szabott ajánlásokat tesz akkor, amikor valaki a közelében lévő helyekre kíváncsi. Nowak szerint az egyetlen dolog, amit nem szabad pénzzé tenni, az a navigáció és az útvonalak keresése.
A Google-től mindez nem lenne testidegen, korábban ugyanis kísérleteztek már a Térképen belüli hirdetésekkel, a cég tulajdonában álló Waze-ben pedig jelenleg is futnak hirdetések.
Rajas Moonka, a Google Maps termékmenedzsere szerint mivel a legtöbb esetben az üzletekre és szolgáltatásokra keresünk rá a térképen, egyértelműnek tűnik, hogy ide lehetne hirdetéseket beszúrni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.