Tech hvg.hu 2019. március. 28. 19:33

Kikerült egy kép a netre: ilyen is lehet a Samsung Galaxy Fold 2

A Samsung a jelek szerint nem áll majd meg egyetlen hajlítható okostelefonnál, és már gondolkodnak a második verzión.

Bő egy hónappal ezelőtt, február közepén történt meg az, amit már évek óta ígért a Samsung: végre bemutatta a hajlítható okostelefonját. A készülék a Galaxy Fold nevet kapta, amiről nemrég az is kiderült, mikor kezdik el árulni. És miközben az előrendelés épp csak kezdetét veszi, a Samsung már azon gondolkodik, milyen legyen az "utód".

A LetsGoDigital szúrta ki azt a tervet, ami alapján az új változatot már nem egy, hanem két helyen lehetne meghajtani, kinyitva pedig akkora lenne, mint egy rendes táblagép.

LetsGoDigital

Ha esetleg ismerős lenne a megoldás, az nem a véletlen műve: hasonló készüléket készített a Xiaomi is.

LetsGoDigital

Arról egyelőre nincs hír, hogy a Samsung valaha is elkészít-e egy ilyen kinézetű telefont, a szabadalmi képek azonban azt mutatják, a dél-koreai cég továbbra is lát fantáziát a technológiában, és már gondolkodik azon, milyen legyen majd a Galaxy Fold 2.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.