Tech hvg.hu 2019. március. 10. 17:03

Győzött a népharag, nem adják ki a nők megerőszakolásáról szóló játékot

Brutális játékok eddig is készültek, azonban a Rape Day-nek minden korábbinál nagyobb népharagot sikerült szítania. A kiadását tervező Steam épp ezért úgy döntött, eláll a projekttől, igaz, kellett néhány nap, mire erre a döntésre jutottak.

Mégsem jelenik meg a Steam kínálatában a már a címében is beszédes Rape Day, amelyben a játékosnak mindössze két feladata van: női áldozatait megerőszakolni, majd pedig meggyilkolni.

A hazánkban valószínűleg teljesen ismeretlen Desk Plant által készített program érthető okok miatt óriási népharagot szított. Többen a Twitteren és a Facebookon keltek ki a játék ellen, mások pedig petíciót indítottak, hogy a kiadást tervező Steam haladéktalanul tegyen lépéseket, és törölje a fejlesztők kérelmét.

A dolog azonban annyira nem jól működött, hogy Steam érthetetlen mód, csak néhány napnyi gondolkodás után volt hajlandó meghozni döntését. Ennek eredményeként a játék ezen a platformon biztosan nem lesz megvásárolható.

A probléma ezzel azonban nem oldódott meg, a készítők a játéknak létrehozott weboldalon azt ígérték, az érdeklődőket emailben értesítik majd, ha sikerült olyan csatornát találniuk, ahol elérhetővé tudják tenni alkotásukat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.