Tech hvg.hu 2019. február. 28. 12:33

Úri kiszolgálást ígér a Samsung mindenkinek, aki megveszi a Galaxy Foldot

A Samsungétól teljesen eltérő Huawei Mate X-re is utalgatott a dél-koreai vállalat egyik brit igazgatója abban az interjúban, melyből kiderül, kiemelten kezelik majd a 630 ezer forintos, összehajtható telefonjuk vásárlóit.

Sok lehetőséget áttekintettek, végül a használhatóság és tartósság szempontjait is figyelembe véve végül az bizonyult a legjobb megoldásnak, ha a készülék belsejébe teszik a nagy képernyőt, így tudják legjobban megvédeni – ezt mondta a The Verge-nek nyilatkozva Kate Beaumont, aki a Samsung termékekért, szolgáltatásokért és kereskedelmi stratégiáért felelős igazgatója az Egyesült Királyságban. Ezzel alighanem a néhány nappal később bemutatott Huawei Mate X-re utalt, ahol a készülék külsejét borítja be a képernyő, ami így sokkal szebb, de sokkal sérülékenyebb is lehet.

Samsung

A sokakban felháborodást keltő, 2000 eurós ár kapcsán Beaumont egyértelművé tette, hogy első körben egy szűk körnek szánják az új technológiát. Úgy fogalmazott: a Samsung Galaxy Fold egy szuperprémium kategóriás készülék, amellyel concierge-jellegű szolgáltatást szeretnének nyújtani a vásárlóknak. A mobilgyártók közül korábban a Nokiához tartozó Vertu luxuskészülékek mellé járt concierge szolgáltatás, amely náluk a VIP ügyfélszolgálat és a személyi titkár között meghúzódó asszisztenciát jelentett. A concierge szolgáltatásoknál ha a felhasználó új-zélandi karsztvizet szeretne inni, azt rövid határidőn belül beszerzik neki, ahogy egy luxusjacht másnapi kibérlése vagy egy olasz luxusmárka divatbemutatójának első sorába szóló páros jegy is pillanatokon belül megoldható. (Az adott terméket vagy szolgáltatást persze külön ki kell fizetni, a hangsúly itt azon van, hogy egy szűk kör számára, nehezen elérhető javak megszerzésében segítenek.)

A 2017-ben becsődölt Vertu ezeket a luxusszolgáltatásokat a több millió forintért árult telefonjaihoz nyújtotta. Hogy a Samsungnál pontosan mit fed majd a concierge-jellegű szolgáltatás – például hogy fontos-e a "jellegű" kitétel, azt egyelőre nem tudni, de az április elejére ígért újabb Galaxy Fold-sajtóeseményen vélhetően erre is fény derül majd.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.