Ha igazak a pletykák, a Microsoft is felugrik az összehajtható okostelefonok vonatára. Már jövőre jöhet az első ilyen készülékük.
A mobiliparban most már mindenki arról pletykál, mi mindent hoz majd nekünk a 2019-es év. Az már biztos, hogy jön a Samsung összehajtható okostelefonja, és a Huawei sem akar lemaradni nagyon, de ilyesmin gondolkodik az LG is. És a lista egyre csak bővül, most viszont egy olyan szereplő került előtérbe, akire azért nem feltétlenül számított az ember.
A Tom's Guide beszámolója szerint jelenleg arról hallani, hogy a Microsoft 2019-ben mutatja majd be az Andromeda nevű okosmobilját, ami nem mellesleg hajlítható lesz.
A Project Andromedáról az újságíróként is dolgozó Brad Sams írt a Beneath a Surface című könyvében, ami azt mutatja be, a Surface segítségével hogyan lett a redmondi cég az ötödik legnagyobb számítógép-gyártó cég.
A BGR beszámolója szerint a könyvben arra is kitér Sams, hogy az Andromeda 2019-ben érkezik, és 2 az 1-ben készülék révén táblagépként is használható lesz majd. A szerző szerint emellett érkezik majd néhány új Xbox One, új, AMD chippel szerelt Surface laptop, valamint egy USB-C-vel szerelt Surface Tablet is. Emellett említést tett egy okoshangszóróról is, de erről többet egyelőre nem lehet tudni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.