Érdekes kijelentést tett az Apple marketingese, mikor az idei iPhone-ok eladásával kapcsolatos hírekre reagált. Szerintük minden a legnagyobb rendben, a valóság azonban mást mutat.
Egyre több jel utal arra, hogy az idei iPhone-ok iránt egyáltalán nem kapkodnak a vásárlók. Ennek egyik következménye az lett, hogy a legnagyobb piacon, Kínában a debütálás után csökkentették az XR árát, közben pedig egy másik érdekes "akciót" is hirdettek, hogy felkeltsék a figyelmet.
Az Apple részéről eddig senki nem kommentálta a gyenge eladást feszegető híreket, most azonban megtört a jég: Greg Joswiak marketingfőnök a CNET-nek adott interjúja során nem tudta kikerülni a kérdést. Joswiak azonban meglepő, a tényeknek ellentmondó kijelentést tett: szerinte ugyanis az XR modell sikertörténet, ez a legjobban fogyó készülékük.
A dolog furcsaság, hogy az XS és XS Max telefonokra már nem tért ki. Az elmondottak ettől függetlenül még akár igazak is lehetnek, de konkrét számadatok ismertetése nélkül ezt azért nehéz elhinni. Egyrészt a furcsa promóciók, másrészt azért is, mert az amerikai gyártó egy ideje már nem is hajlandó nyilvánosságra hozni, hány darab iPhone-t adnak el. A The Wall Street Journal pedig úgy tudja, mindhárom modell gyártását visszább veszik.
Az Apple nagyon tudatosan készült arra, hogy a szeptemberben bemutatott új mobilok közül az iPhone XR értékesítését később kezdje csak meg. Nem véletlenül, a mobil ugyanis nemcsak, hogy a legolcsóbb az idei felhozatal közül (persze még így is 300 ezer forintnál kezdődik), de nagyon úgy tűnik, hogy ár-érték arányban sokkal jobb választás lehet a másik kettőnél.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.