A Samsung után két másik gyártó, az LG és a Huawei is ráfordult az útra, amely a jövőben piacra kerülő mobiltelefonok formavilágát jellemezheti. Vajon kié lesz az első, csak kijelzőből álló készülék?
Az Apple jubileumi iPhone-ja nemcsak a hardveres újítások, hanem a mobil által útnak indított, a szenzorszigettel kapcsolatos dizájnőrület miatt is emlékezetes volt. Ám ami néhány hónapja még követendő példának látszott, hamarosan teljesen új irányt vehet.
Az éltől élig tartó kijelző megvalósítása, ezzel pedig a kijelző alá helyezett kamera ugyanis nem csak a Samsungnak lett fontos, a holland LetsGoDigital által kiszúrt szabadalmi tervek alapján az LG is hasonló megoldáson töri a fejét. A Dél-Koreában bejegyzett elképzelések szerint az előlapi kamera, illetve valamennyi szenzor egyetlen mélyedésben helyezkedne el. Így semmi nem zavarna be, hogy a mobil egyik fele csak kijelzőből álljon. A szabadalmi terv kétféle, egy egyenes, valamint egy ívelt változatról szól, a kamera és a szenzorok pedig a kijelző közepén, de akár szélein is elhelyezhetők lennének.
Korábban a Huawei is benyújtott egy vadonatúj készülékdizájnról szóló tervet, amely megint csak a jövő új trendjét, a csupaképernyőt sejteti az Android Headlines információi szerint: az elképzelésen csupán a készülék felső részén található mikrohangszórónak szánt kivágás látható, minden mást, az érzékelőket és a szelfikamerát is a feltehetőleg a képernyőbe építve szállítaná a gyártó.
Ahogy az ujjlenyomat-olvasót is, hiszen egy kizárólag kijelzőből álló telefon esetén ez a forgatókönyv sem tűnik elképzelhetetlennek.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.