A technológiai fejlődés az elmúlt évszázadban, illetve a legutóbbi évtizedekben szinte felismerhetetlenül megváltoztatta az életünket. Mindez azonban már természetes. Csak akkor szembesülünk vele, ha szüleinkkel, nagyszüleinkkel beszélgetünk, vagy ha visszagondolunk gyermekkorunkra, esetleg ha a nyugati civilizációtól időben, s térben távol élő népekkel találkozunk.

Hiszen hol volt a hetvenes években okostelefon, vagy minden diák számára elérhető számítógép? De ha a távolabbi múltba, a 20.-ik század közepére vagy elejére tekintünk, akkor hasonló módon "hiányzik" a televízió, a repülés hétköznapisága, a rádió, a gépjármű, majd a minden háztartásban elérhető elektromosság is.

Az utóbbi fél évszázad technológiai fejlődésében folyamatosan és egyre erősödő mértékben jelen vannak egy olyan kutatási-fejlesztési irány eredményei, amit a közérdeklődés csak a közelmúltban talált meg magának. A Mesterséges Intelligencia (MI) megalkotásának programjára gondolok, melyet a terület "alapító atyái" (John McCarthy, Marvin Minsky, Allen Newell és Herbert A. Simon) 1956-ban hoztak létre. Legalábbis, ekkor találták ki ezt a frappáns kifejezést formálódóban lévő kutatási programjukra.

Futóvad-lövés

A MI azonban nehezen definiálható cél. Inkább mozgó célpont. Alapvetően arról van szó, hogy olyan feladatokra keresünk gépi (hardveres, vagy szoftveres) megoldásokat, amelyeket az emberek "szoktak" végezni, amiben az emberek jók. A technológiai fejlődés azonban azt jelenti, hogy ami 1956-ban gépek számára elvégezhetetlennek, s így alapvetően emberi feladatnak tűnt, az mára már egyszerű alkalmazás - nincs benne különleges, emberre jellemző intelligencia, csak egy hétköznapi program. Ennek tudható be, hogy bár nap mint nap számos, az MI kutatási programjából eredeztethető megoldást használunk már évtizedek óta, a legutóbbi időkig kevesen hallottak az MI-kutatásokról.

A szövegszerkesztő, amin ezeket a sorokat írom, folyamatosan ellenőrzi a helyesírásomat; a telefonomon navigációs szoftver fut, mely a leggyorsabb, vagy a legrövidebb utat is könnyedén megtalálja; a laptopomon előre telepített segédeszköz van, mely a látássérültek számára felolvassa a képernyő tartalmát, de a visszaszorulóban lévő hagyományos (papír) leveleket is régóta a címzést felismerni képes gépek szortírozzák szerte a világon.

A nagyszámú eredmény dacára az MI-kutatás hatvan éves története nem folyamatos sikertörténet, hanem nekibuzdulások és kiábrándult időszakok hullámainak sorozata. Mivel az adott feladatot megoldó program utólag nem tűnik intelligensnek, a kutatásokat finanszírozó szervezetek egy idő után rendre türelmetlenné váltak. A források apadni kezdtek, a témára pedig kissé gyanakodva tekintett a tudományos közvélemény. A friss tehetségek jobb pedigréjű téma után néztek, így beköszöntött az "MI-tél"... Aztán egy idő után egy új generáció új lendülettel és új ötletekkel újra nekikezdett -- hogy aztán eddig minden esetben ugyanúgy "kudarcot valljon" az "igazi MI" megalkotásában.

Az MI szintjei

Az elmúlt hat évtized azonban nem csupán a "melléktermékként" megalkotott számos alkalmazás miatt volt hasznos az MI kutatásában. Fontos tanulság volt az is, hogy egy gép számára általában azok a feladatok a nehezek, amiket mi, emberek szinte gondolkodás nélkül oldunk meg és fordítva: a nekünk nehéz problémák sokszor a gép számára triviálisak. A legtöbbünknek gondot okozna, de legalábbis sokáig tartana 10 ezer szám összeszorzása, de gond nélkül felismernénk, hogy az elénk tett képen macska, vagy kutya látható. A gép pont fordítva van ezzel. 

Microsoft

Ebből is látszik, hogy az intelligencia nagyon sokféle dolgot jelent a helyzetfelismeréstől kezdve, a komplex feladatok gyors megoldásán keresztül a kreativitásig - hogy csak néhány sarkalatos dolgot említsünk. Ezért is szokás az MI három szintjéről beszélni. A szűk értelemben vett MI egy-egy konkrét területen képes az emberrel összemérhető (vagy azt meghaladó) teljesítményre. Ilyen például a levelek szortírozására képes gép, de akár a nagymestert megverő sakkprogram is.

Az ún. általános MI minden területen emberekkel megegyező teljesítményre lenne képes, de ilyen megoldás egyelőre nincs. És mivel az ember igen sokféle területen aktív, nem is teljesen egyértelmű, hogy hogyan elérhető. Szuper MI-ről pedig akkor beszélnénk, ha az minden területen jobb lenne, mint az ember.

A Big Data kora

Az ezredfordulón általános nézet volt, hogy az MI-k fő gyengesége az ún. hétköznapi ismeretek hiánya: például, hogy az apám apja az én nagyapám. Ezek azok az apró-cseprő és egyre bonyolultabb dolgok, amiket a gyermek életének első 5-10 évében, illetve iskolaévei végéig megtanul. Ezért indított el Marvin Minsky - az "alapító atyák" egyike - egy olyan kezdeményezést, amelyben az internet közössége tölthette tele egy formálódó MI "agyát" mindenféle tudással. Az akkor indított "gépi gyermek" mostanában lenne nagykorú...

Mégsem ez vezetett azonban az MI napjainkban tapasztalható reneszánszához - bár az internetnek köze van hozzá. A világháló globális elterjedése, majd az okostelefonok mindennapossá válása korábban elképzelhetetlen méretű instant elérhető adat- és tudásbázist hozott létre. Ennek is tudható be, hogy míg kezdetben az MI-kutatók feladatok megoldásaként fogták fel az intelligenciát - pl. hogyan lehet A-ból leggyorsabban B-be jutni, vagy mi a nyerő stratégia egy adott játék esetében -, addig ma inkább az adathalmazokban megbúvó mintázatok felismerésén van a hangsúly.

Kinek az MI-je?

Jelenleg a szűk MI korszakát éljük. Az MI legújabb, felszálló ágban lévő hullámának egyik fontos újdonsága, hogy a korábbi korszakokkal szemben a fejlesztéseket túlnyomórészt magántőke finanszírozza. (Ugyanakkor a Kína által nemrégiben bejelentett hatalmas MI-fejlesztési program komoly állami szerepvállalást jelent.) Azt még nem tudjuk, hogy a magántőke jelentős kitettsége a piac bölcsességének jele-e, vagy a soron következő kiábrándulási periódust fenyegető kockázat. Az viszont biztos, hogy az MI-fejlesztéseket globálisan meghatározó két pólus, a Szilícium-völgy és a Kína mellett az EU szerepe jelenleg eltörpül. Az MI jövőre gyakorolt hatásával kapcsolatban ez a tény engem jobban aggaszt, mint az MI-t körülvevő szokásos aggodalmak.

Belátható időn belül én nem hiszek az általános MI létrejöttében, de a mainál sokkal szélesebb körben alkalmazott szűk MI-ben igen. Ez munkahelyek megszűnését is jelenti majd, de meggyőződésem szerint sok-sok új, ma még pontosan nem látható új munkahely jelenik meg - ahogy pl. a fiákerek eltűnése létrehozta a benzinkutas, illetve az autóvillamossági szerelő munkakörét. Az igazi kérdés az átmenet sebessége, s így az, hogy mennyire történhet meg az átmenet a természetes generációváltás keretében.

Azt is lehetségesnek tartom, hogy összességében kevesebb munkavállalóra lesz szükség, mint napjainkban. Mégsem csatlakoznék egy informatikai luddita mozgalomhoz. Mert tulajdonképpen az ipari forradalom géprombolóinak is igazuk volt abban, hogy a gépek termelésbe állításával végül kevesebb munkáskézre lett szükség. De az ő idejükben hétköznapi volt a gyermekmunka és a napi 12-15 órás munkarend, míg ma azt vesszük természetesnek, hogy gyermekünk 18, de egyre nagyobb százalékban 23-24 éves koráig képzi magát, a munkahét pedig 40 órás és a hétvégék szabadok. Ki tudja, miféle lehetőségeket teremt majd az új technológiai váltás?

Azt gondolom, hogy az emberek azzal fognak foglalkozni, amiben jók, ami emberi. A kapcsolattartással, a kreativitással, a szórakozással és szórakoztatással, az érzésekkel. Ez talán furcsán hangzik, de akár száz-százötven évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna, hogy valaki megéljen a sportból, mint ahogy egyetemi oktatással és kutatással sem foglalkoztak ilyen széles rétegek. Egyes vélemények szerint az alanyi jogon járó jövedelem bevezetése mellett is ez lehet az egyik fontos érv.

Véleményem szerint az MI közmű lesz. Olyan, mint az ivóvíz és az elektromosság. Ott van mindenütt és észre sem vesszük. Csak akkor, amikor nem elérhető.

A szerző az EIT Digital magyarországi igazgatója.