Bizonyos felhasználók számára már elérhetővé tette Office 2019 programcsomagjának kiadás előtti verzióját a Microsoft.
Egy ideje már tudni, hogy a Microsoft legújabb irodai programcsomagja Office 2019 néven debütál majd, de a bejelentéssel egy időben egy ennél jóval fontosabb dolgot is egyértelművé tett a szoftveróriás: az új alkalmazásokat tartalmazó Office csakis Windows 10-en lesz indítható, a korábbi Windows-verziókkal (Windows 7, 8, 8.1) rendelkezők már egyáltalán nem fogják tudni elindítani.
Bár a megjelenés még odébb van (a Microsoft egy korábbi közlése szerint 2018 második felében tervezik kiadni), a csomag első, úgynevezett Preview változata már most elérhető. Ez egyfajta tesztelhető verziója a majdani kész terméknek, használata pedig elsősorban a Microsoftnak jelent hasznos visszajelzést: a programot letöltők egyrészt jóval a debütálás előtt belenézhetnek, másrészt a Microsoft is képet kap a csomag aktuális állapotáról, a fejlesztést/javítást igénylő programrészekről.
Mint arra a cég blogján megjelent közleményben is felhívták a figyelmet, a most kiadott programverziót csak az üzleti (és PC-s) felhasználók tesztelhetik, de ha valaki ilyen fiókkal rendelkezik, máris töltheti az új Word, Excel, PowerPoint és Outlook-verziót, valamint az Access, a Project a Visio és OneNote termékeket is tartalmazó csomagot.
A szolgáltatás Mac gépekre szánt változatából ugyancsak lesz kipróbálható verzió, utóbbit az előzetes ígéretek alapján valamikor az előttünk álló hónapok során adja ki a Microsoft.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.