Tech hvg.hu 2018. február. 06. 11:03

Átfestik a Lufthansa összes repülőgépét, változik a 100 éves logó is

Arculatot vált a világ egyik legmeghatározóbb légitársaságaként működő Lufthansa. A közismert darus logó éppen idén volt 100 éves, de most azt is átalakították. Újrafestik a gépeket is.

A kevesebb gyakran több – hangzik a közismert, most éppen a legnagyobb európai légitársaság marketingesei által is fontosnak tartott mondás. A közhelyszerű, és persze igaz megállapítást annak kapcsán emelgetik, hogy arculatot vált a Lufthansa.

A cég által üzemeltetett repülők eddig így néztek ki.

MTI / Mihádák Zoltán
MTI / EPA / Boris Rössler

Ezután pedig így fognak.

Lufthansa
Lufthansa
Lufthansa

A gépekről lényegében eltűnik, illetve csak nagyon(-nagyon) kis felületen lesz látható a sárga szín. Az eddig párjaként szolgáló kék pedig sokkal mélyebb árnyalatú lett – azt mondják, a prémium érzet fokozása érdekében. Ahogy a Deezen dizájnoldal felidézi: az 1918-ban tervezett, stilizált repülő darumadarat ábrázoló logóba csak a hatvanas években került bele a sárga szín, nem egészen új tehát a nap alatt annak eltüntetése.

A repülésrajongók által egyelőre vegyes érzelmekkel fogadott dizájnváltás fokozatosan érezteti majd hatását: a 330 repülőt számláló flotta gépeit az elkövetkezendő 8 évben, folyamatosan festik át.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.