Tech hvg.hu 2017. november. 20. 11:01

Itt a zsebben elférő tolmácsgép, ami 95%-os pontossággal ismeri fel a beszédet

Elsősorban a kórházi dolgozókra gondolt a Fujitsu, amikor kidolgozta egészen kicsi fordítógépét. De más környezetben, akár egy megbeszélésen is hasznos lehet a kártyaként a felsőnkre rögzíthető kütyü.

Gyakran kerülhetnek olyan helyzetbe a kórházi dolgozók, hogy idegen nyelvű páciensekkel kell kommunikálniuk, ráadásul a kezük is csak ritkán üres, hogy akár valamilyen fordítógépet, akár okostelefont használjanak.

Számukra fejlesztette ki a Fujitsu Laboratories a világ első viselhető, kézben tartást nem igénylő minitolmácsát. A cég korábban már készített egy külső mikrofonokkal ellátott tabletet erre a feladatra, azonban azt kézben kellett tartani. Wifis újdonságukat viszont egyszerűen a ruhára lehet csíptetni.

Fujitsu

Két integrált mikrofon van benne, eltérő irányultsággal. Az egyik a beteg szavait veszi fel, míg a másik az eszközt viselőét. A készülék szoftvere automatikusan felismeri, hogy a két ember közül melyik beszél, és a felhőalapú szerver, amelyhez az eszköz kapcsolódik, ide-oda fordít, a viselhető készülék pedig szintetizált hangon elmondja a lefordított szövegeket.

A készülék állítólag a háttérzajokat is jól szűri, a Fujitsu szerint 95 százalékos pontosságú a beszédfelismerés még olyan zajos környezetben is, amilyen egy kórház. A klinikai próbák novemberben kezdődnek különböző japán egészségügyi intézményekben. Bár a rendszer jelenleg csak a japán, az angol és a mandarin nyelvek között fordít, a fejlesztő a nyelvek számának bővítését tervezi.

Ha máskor is tudni szeretne az érdekes új készülékekről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

mesterséges intelligencia
hvg360 Hamvay Péter 2025. április. 14. 05:00

Az utcabálozás még nem megy a tiszásoknak, pedig mostanra kiderült: valódi közösséggé váltak

Bár kissé enervált beszédet tartott Magyar Péter vasárnap délután, és a Műegyetemi rakpart sem telt meg a Tisza párt rendezvényén, viszont kiváló gulyáslevest főztek az eredményvárónak nevezett bulin. Ha igaz, hogy 1,1 millió aláírást gyűjtöttek, akkor tényleg van mire szerénynek lenni. Ezt senki nem csinálja utánuk, a Fidesz sem.