Tech hvg.hu 2017. november. 04. 10:12

Hat napot állt sorba az iPhone X-ért

Volt, aki napokat állt sorba azért, hogy az elsők között kapja meg az iPhone X-et. Az alábbi videó a jubileumi iPhone ázsiai fogadtatását mutatja, illetve azt, hogyan jutottak be az első vásárlók az Apple-boltokba.

Mindegy, hogy Tokióról vagy Pekingről legyen szó, az Apple-rajongók itt is olyanok, mint bárhol a világon, akár napokat képesek sorban állni azért, hogy a lehető leghamarabb legyen a birtokukba az idei év egyik legnagyobb dobásának tartott jubileumi iPhone. Valahol ez érthető is, hiszen ez a modell nem csupán frissítés, sok mindenben különbözik a korábbi iPhone-októl, gondoljunk csak a Home gomb elhagyására, a Face ID-ra, az OLED kijelzőre vagy a TrueDepth kamerára. Aki tehát nem sajnálja a pénzt rá (a készülék ára ugyanis fölöttébb borsos), tényleg a legkorszerűbb technológiákat kapja meg a telefonjában.

Az alábbi videón az látható, hogyan jutnak be az első japán és kínai felhasználók az iPhone X szentélyébe, az alkalmazottak hangos óvációjától kísérve.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.