A Szaturnusz kutatására küldött Cassini űrszonda végrehajtotta azt a pályamódosítást, mely a végső, megsemmisítő "nagy ugrás" felé irányította.
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) űrszondája 120 ezer kilométerre közelítette meg hétfőn a gyűrűk övezte bolygó Titán nevű holdját, ez a találkozás eléggé eltérítette a járművet ahhoz, hogy új pályáján végül becsapódjon a Szaturnuszba. A "nagy ugrás" pénteken következik be. A Cassini a bolygó felhői között darabjaira fog törni, alkatrészei elolvadnak és eloszlanak a Szaturnusz gázlégkörében.
Tizenhárom éve, mióta az űrszonda a bolygóhoz megérkezett, mindig a Titánnak, a Naprendszer második legnagyobb holdjának gravitációs erejét vette igénybe, hogy különböző pozíciókba "csúzlizza" magát a Szaturnusz tanulmányozásához. Jó döntésnek bizonyult, hogy a Cassini a Titánra hagyatkozott, máskülönben a járműnek minden irányváltáskor be kellett volna indítania a hajtóműveit, így gyorsan kifogyott volna az üzemanyaga.
A Szaturnusz vizsgálatára tervezett Cassini–Huygens-űrszondát 1997. október 15-én indították. Az anyaszonda, a Cassini feladata az volt, hogy a Szaturnusz körül keringve vizsgálja a bolygót, valamint annak gyűrű- és holdrendszerét, onnan fotókat is küldött haza. (A Cassinivel együtt utazó Huygens nevű leszállóegységet, mely az Európai Űrügynökség (ESA) projektje, a Titán óriáshold részletes helyszíni vizsgálatára küldték.) A Cassini eredetileg négyévesre tervezett küldetését végül kétszer meg is hosszabbították.
A NASA néhány hónapja egy megható felvételt is közzétett a misszióról. A fénykép április 12-én, 1,4 milliárd kilométerre a Földtől készült, és olyan, mintha az űrszonda búcsúzóul még "visszanézne" otthonára. Itt nézheti meg, hogyan néz ki a Föld 1 400 000 000 km-es távolságból.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.