Tech Papós Tamás 2017. szeptember. 11. 20:01

Sebességet vált a Facebook a YouTube elleni harcban: évi 1 milliárd dollárt költene videókra

Jövőre az Apple-höz hasonlóan 1 milliárd dollárt költene videókra és sorozatokra a Facebook, az amerikai felhasználók pedig a héten már el is kezdhetik tesztelni a helyet, ahol megjelennek majd a méregdrága műsorok.

Korábban beszámoltunk arról, hogy a Facebook hollywoodi stúdiókkal tárgyal arról, hogy a közösségi oldalra exkluzív videókat és sorozatokat készítsenek. Az értesülések szerint egyes esetben epizódonként 3 millió dollárt is kínálnak, amiből már komoly sorozat készíthető, de vannak "csupán" pár százezres ajánlatok is. Ezt az információt a Wall Street Journal szerezte korábban, és most itt az újabb értesülése: a közösségi oldal 2018-tól már 1 milliárd dollárt költene exkluzív tartalmakra.

Ez egyébként ugyanaz az összeg, amit az Apple szánna hasonló célokra, és hogy legyen egy kis viszonyítási alapunk: a Trónok harcát is készítő HBO “mindössze” kétszer ennyit költ saját műsorokra. Mark Zuckerbergék tehát ebben a piaci versenyben is ringbe akarnak szállni, és ennek meg is voltak az előzményei: nemrég mutatták be a “Watch” oldalt, amely lényegében a közösségi oldal saját YouTube-jának felel meg, ezen a héten pedig már minden amerikai felhasználó elérheti ezt a felületet.

A Facebook korábban belengette, hogy a YouTube-on kereshetőhöz hasonló fizetést garantál a vloggereknek, ráadásul vélhetően nagyobb eléréssel, majd a bizalmukat is elnyerte azzal, hogy megoldotta a videók jogtalan felhasználásának blokkolását, és most már a legnépszerűbb zenék korlátlan felhasználására is áldozna a cég.

Mindezek után tehát nem csodálkozunk majd, ha YouTube-sztárok a Facebookra is készítenek műsorokat, de nagy tartalomgyártókat máris bevontak az üzletbe. A Discovery Channel műsorai már most is elérhetők a Watch felületén, illetve az amerikai baseball-liga mérkőzéseit élőben lehet itt nézni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.