Tech hvg.hu 2017. augusztus. 24. 10:00

Érdekes dolgok derültek ki az iPhone 8 arcfelismeréséről

A Microsoft már jóval az Apple előtt használta az arcfelismerést, a cupertinóiak azonban olyan megoldással fognak kirukkolni, amelyik messze felülmúlhatja az eddigieket.

Bár az Apple hivatalosan még nem erősített meg semmit, az eddig kiszivárgott infók alapján úgy tűnik, az iPhone 8-ba kerülő arcfelismerő technológia lehet kategóriájában a legpontosabb és leggyorsabb fogyasztói termék a piacon.

Az Apple arcfelismerése nem egyszerű 2D-s képet rögzít, hanem láthatatlan infravörös sugárral világítja meg a felhasználó arcát, s ezt rögzíti a kamera. A módszer előnye, hogy sötétben is jól használható. Az elv hasonló ahhoz, amit a Microsoft is használ a Kinectben – jegyzi meg a Wall Street Journal. Szóval nem volt véletlen, hogy 2013-ban az Apple felvásárolta a PrimeSense céget, a Kinect mögött álló startupot.

YouTube/TechnoBuffalo

Egy független forrás egyébként azt állítja, hogy az Apple szenzora egyetlen mikroszekundum, azaz a másodeprc egymilliomod része alatt képes felismerni az arcot, s ez már majdnem olyan tempó, mint a Touch ID jelenlegi változatáé. A kényelem és a nagyobb biztonság mellett az is az arcfelismerés malmára hajtja a vizet, hogy a kamera mindenképp van a telefonban, és az infravörös szenzorok olcsóbbak lehetnek az ujjlenyomat-olvasóknál. Ráadásul ez utóbbiak elhelyezése is problémás lehet.

A legfontosabb persze az, hogy miként teljesít majd valós körülmények között az iPhone 8 arcfelismerése. Mert hát a Samsung íriszszkennere is jól mutatott papíron, később viszont kiderült, könnyen átverhető.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.