Tech hvg.hu 2017. július. 17. 07:02

30 ezer forintért vett egy ósdi kütyüt a bukaresti bolhapiacon, aztán 13,7 milliót kapott érte

Igazi kincsre lelt egy gyűjtő az egyik bukaresti bolhapiacon. Az eladó aligha sejtette, hogy pontosan mit árul. A tárgy elsőre egy ósdi írógépnek tűnik.

Egy szerencsés szakértő 100 euróért vásárolt egy bolhapiacon egy régi "írógépet", legalábbis eladója ezt hitte róla. A gyűjtő egyből, helyben bevitte eladásra; az árverésen a kikiáltási ár már 9000 euró volt, de a nyertes licitáló végül 45 000 eurót (kb. 13,7 millió forint) fizetett a berendezésért.

Az Artmark bukaresti aukciósház jelentésére hivatkozó SG.hu azt írja: a készülék valójában egy háromtárcsás Enigma kódfejtőgép volt, amit a németek használták a második világháborúban üzenetek kódolására és dekódolására.

Artmark

A készüléket a piacon megvásárló gyűjtő egy kriptográfiai professzor volt, aki pontosan tudta, hogy mit vesz meg. A berlini Heimsoeth & Rinke által 1941-ben gyártott Typ 1 típusú Enigma készülék az aukciósház közleménye szerint hiba nélkül működik. A történészek feltételezései szerint Romániában még nagyon sok, eddig meg nem talált (vagy legalábbis nem azonosított) Enigma lehet.

Mostanában beszámoltunk még egy emlékezetes instant meggazdagodásról: pár perc alatt 275 millió forinttal lett gazdagabb valaki néhány programbeállítás miatt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Dobszay jános, Gergely Márton, Riba István 2025. május. 10. 07:00

A Tisza elleni háború sokadik fázisa: a Fidesz-propaganda golyói nem fogtak Magyar Péteren, jön a jogi nehéztüzérség

Töméntelen pénzt költött már a propaganda Magyar Péter-ellenes kampányokra – látható eredmény nélkül. A korábban más politikusokkal szemben végigvitt lejáratási technikák ezúttal nem működnek, ezzel azonban még korántsem ürült ki Orbán Viktor eszköztára, kérdés, hogy meddig kész elmenni. Közben a Tisza visszalő: most éppen azt teregette ki, hogy a békepártiságát évek óta sulykoló Fidesz már 2023-ban „átállt a háború felé vezető út nulladik fázisára.”