Tech hvg.hu 2017. június. 06. 19:00

Bétában már le is tölthető az iOS 11

Kifejezetten fejlesztőknek szánja az Apple az iOS 11 első bétáját, ettől azonban még bárki letöltheti. Ezt azonban nem árt alaposan megfontolni.

A hétfői WWDC-keynote-on ismerhetett meg a világ egy sor Apple-újdonságot – ha egyenként is kíváncsi ezekre, ne hagyja ki ezt a cikkünket. Szoftvervonalon természetesen az új mobil operációs rendszer, az iOS 11 volt a legizgalmasabb, lesz benne bőven újdonság.

Nos, az igazán türelmetleneknek, de elsősorban a fejlesztőknek lehetővé tette az Apple a barátkozást, és kibocsátotta az első fejlesztői bétát. A hangsúly a fejlesztői szócskán van, a bétát az iOS-fejlesztők számára készítették el. Egy nagyon korai változatról van ugyanis szó, amelyik tele lehet/van hibákkal. Aki nem fejlesztő, annak érdemes lesz megvárnia a következő hónapban debütáló nyilvános bétát, amelybe már sok hiba orvosolva lesz.

iosupdate

A fejlesztői megkötés nem jelenti azt, hogy az iTuneson keresztül ne tudná más letölteni az leső bétát. Ráadásul, jegyzi meg a BGR, az iOS 10 tavalyi bétája meglepően stabil volt. Ugyan voltak benne hibák, de nem olyan szintűek, hogy ne lehetett volna a rendszert használni.

Ezzel együtt a fejlesztőkön kívül senkinek sem ajánljuk a letöltést, viszont ha valaki semmiképp sem tud önmérsékletet tanúsítani, legalább készítsen biztonsági mentést telefonja tartalmáról, készüljön fel a hibákra, és elsősorban arra, hogy sok alkalmazás össze fog omlani, hiszen ki készíthette volna fel az appját az iOS 11-re. Az új operációs rendszernek lesz egy nagyon kellemetlen velejárója is, rengeteg, korábban kedvelt alkalmazás válik elérhetetlenné róla.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.