Tech hvg.hu 2017. május. 12. 19:00

IDC: Egyre kevesebb a remény a tabletek számára

Immár a tizedik olyan negyedévet vizsgálta a neves piackutató IDC, amelynél úgy találta, egyre kevesebb tabletet vásárolnak a felhasználók.

Múlik az idő, és nincs megtorpanás a tableteladások számának csökkenésében – állítja az IDC piackutató cég. Az elmúlt három hónapban, leszámítva a Huaweit, a top tabletgyártóknak újra csak azzal kellett szembesülniük, hogy nem annyira kelendőek a készülékeik.

Az IDC az okok között említi, hogy egyrészt nem fenntartható az a növekedési ütem, ahogy a tabletek berobbantak a piacra, és szerepeltek korábban, másrészt kevés jelentős újítás történt ezen a területen a közelmúltban.

Ami a top 5-ös mezőnyt illeti, ott jelenleg az Apple-é a vezető szerep, a piac közel egynegyedét mondhatja a magáénak (24,6 százalék), azonban az iPad-eladások ebben a negyedévben 13 százalékkal estek vissza a tavalyi év hasonló időszakát nézve. A Samsung részesedése 16,5 százalék, ezzel a második legnagyobb a tabletpiacon, de nála is volt esés, igaz, csak 1,1 százalékos. A nagy nyertes a Huawei, akinek 31,7 százalékkal sikerült növelnie tableteladását, most 7,4 százalékos a pici részesedése, és ezzel sikerült feljönnie a harmadik helyre. Az, hogy bevezetett egy windowsos modellt, 700 ezer plusz eladást hozott számára.

IDC

A negyedik helyre az Amazon, illetve a Kindle Fire vonal került, a 2,2 milliós eladás 1,8 százalékos esést jelentett. Jelenleg hatszázalékos a piaci részesedése. Az ötödik hely a Lenovoé (5,7 százalékos részesedés), a 2,1 millió eladott tablet nála 3,8 százalékos csökkenést jelentett. Még rosszabb a helyzet az Egyéb kategóriában (ez a piac 40 százalékát jelenti), itt a 14,4 millió tablet eladása 14,7 százalékos csökkenéssel egyenértékű.

Összességében 2017 első negyedévében 36,2 millió tabletet adtak el, 8,5 százalékkal alulmúlva az előző év hasonló időszakát.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.