A Bridgestone nemrég kifejlesztette a levegő nélküli gumit, így többé nem lesz szükség pumpára, és a defekt miatt sem kell majd aggódni.
Kevés annál bosszantóbb dolog létezik egy kerékpáros számára, mint amikor induláskor észreveszi, hogy lapos a kerék. A pumpálás ugyan segíthet rajta, de ha az abroncs defektet kapott, akkor nem sokat ér a dolog. A Bridgestone azonban egy olyan abroncsot mutatott be, amivel nyugodtan elfelejthetjük nemcsak a defektet, de a pumpálást is.
A cég eredetileg még 2011-ben, katonai járművek számára mutatta be az újfajta gumik prototípusát, amiben levegő helyett strapabíró műanyag gyantát használnak. A Designboom szerint a Bridgestone most az utolsó simításokat végzi a technológia kerékpárokra szabott verzióján.
A fejlesztés legnagyobb előnye, hogy a gumi sosem lesz lapos, így nem kell attól tartani, hogy egy menet közbeni defekt miatt hazáig kell majd tolni a kerékpárt. És az sem jelent gondot, ha nincs nálunk a biciklipumpa, levegő híjján ugyanis lapos sem lesz a kerék.
A tervek szerint a Bridgestone 2019-ben dobja majd piacra a szokatlan technológiát használó fejlesztését.
Ha értesülni szeretne az újfajta kerékpárgumik megjelenéséről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.