Tech hvg.hu 2017. január. 17. 09:01

Van egy kütyü, mellyel egy sima laptopból is érintőkijelzős gépet csinálhat

Az AirBar nevű eszközt elég a kijelző aljára erősíteni, és máris érintéssel is vezérehetjük a képernyőt.

Az elmúlt években jó néhány olyan laptopot dobtak piacra, amit érintőkijelzővel szereltek fel a gyártók. Aki azonban a hagyományos modellekhez szokott hozzá, nem biztos, hogy venne egyet, legalább is addig biztosan nem, amíg ki nem próbálta, milyen.

Az AirBart a monitor alsó részén kell elhelyezni, majd a hozzá tartozó kábel segítségével csatlakoztanti az egyik USB-porthoz. Az eszköz telepíti önmagát, ezután már nyomogathatjuk is a képernyőt: a beépített érzékelők kiszámítják, a monitor melyik részéhez tesszük az ujjunkat, és azt is, hogy milyen irányba mozdítjuk el, vagy mennyi ideig tartjuk egy helyen.

A készüléket eredetileg a 13 colos MacBook Airhez fejlesztették, de készült egy változat a 15 colos, Windows 10-zel működő laptopokhoz is. A kettő között a különbség az AirBar ára: előbbi esetben 99 dollárt (kb. 30 ezer forintot), míg utóbbiért 69 dollárt (kb. 21 ezer forintot) kell fizetni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.