A pletykák szerint nagyot dobhat a Samung a jövőre érkező zászlóshajójával, ez lehet ugyanis az első okostelefon a piacon, ami 8 GB RAM-ot kap.
Az elmúlt időszakban egyre több pletyka kering arról, milyen lehet majd a Samsung jövő évben érkező új zászlóshajója, a Galaxy S8 (azt erről szóló összes információt itt olvashatja el). A BGR szúrta ki a kínai közösségi oldalra, a Weibóra feltett posztot, amiben egy, a Samsung terveit állítólag jól ismerő felhasználó azt írja, a cég új zászlóshajója a piacon egyedülálló módon 8 GB RAM-ot kap, ami mellé 10 nanométeres processzor és UFS 2.1-es szabványú flash memória tartozik majd.
A három információból az első a legérdekesebb, ez ugyanis az első alkalom, hogy a készülék memóriájáról kerül ki információ. A Samsungtól tényleg nagy dobás lenne a 8 GB RAM, a piacon ugyanis jelenleg a 6 GB a maximum. (Az is igencsak ritka, a nagy gyártók közül sokan nem tudták megugrani a lécet, de az év (egyik) legjobb androidos telefonjaként tekinthető OnePlus 3-ban például annyi van.) Ráadásul a 8 gigányi RAM remekül marketingelhető lenne egy Galaxy S8 névvel együtt.
Ha a szivárogtatónak igaza lesz, akkor nemcsak a 8 GB RAM, de az UFS 2.1-nek köszönhetően a beépített flash tárhely – pontosabban az adatok írása és olvasása – is gyorsabb lesz. Kérdés, hogy mindez a Galaxy S7-hez képest mekkora különbséget jelent majd.
A hivatalos bemutatóig február végéig biztosan várniuk kell a rajongóknak, de az sincs kizárva, hogy nem a barcelonai Mobile World Congressen mutatják majd be a készüléket, hanem áprilisban New Yorkban. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy az MWC-n valami mást kell villantania a Samsungnak, hiszen – a korábbiaktól eltérően, amikor ott volt az aktuális Note-modell – jövőre nem lesz a kezében olyan csúcsmodell, ami viszonylag friss lenne.
Ha értesülni szeretne a fejleményekről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.