Tech hvg.hu 2016. október. 29. 17:00

Szinte csak órái maradtak annak, aki Windows 7-es PC-t venne

Október 31-én hivatalosan is halottnak nyilvánítja a Windows 7 Professionalt és a Windows 8.1-et a Microsoft, legalábbis a nagy PC-gyártók vonatkozásában.

2009 júliusában jelent meg a Windows 7, a Microsoft akkor legstabilabb operációs rendszere. Hamar kedveltté vált, és sokáig a legnagyobb piaci részesedést mondhatta a magáénak, és ebbe a nem olyan jól sikerült Windows 8 sem tudott beleszólni. Azóta persze már van Windows 10 is, és a Microsoft megváltozott üzletpolitikájának köszönhetően immár rengetegen használják.

Az alap Windows 7-es gépek gyártása már két éve megszűnt, és most hasonló sors vár a Windows 7 Professionalre, illetve a Windows 8.1-re (a Windows 8-nál június volt a hasonló dátum). Szóval tulajdonképpen már csak órák vannak hátra, október 31. után ugyanis azok a számítógépgyártók, akik gyakran telepítenek Windows szoftvereket a gépükre (pl. Dell, Lenovo, HP) már nem készíthetnek és nem árulhatnak olyan PC-t, amelyen a Windows 7 Professional vagy a Windows 8.1 futna.

Flickr/Sandy McCallum

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a régebbi Windows-verziókat temetni kellene. Sok üzemelő gépen futnak ugyanis, és aki ragaszkodik hozzájuk, talán elcsíphet egy raktárkisöprést vagy használt gépet is vehet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Farkas Zoltán 2025. május. 07. 13:30

2026-ban is nagy koppanás jöhet a választási osztogatás után

Háborúellenes költségvetés – ekként jellemezte a jövő évi büdzsé tervezetét Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter a nemzeti színű szalaggal átkötött dokumentumot kedd délután adta át Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének. Amikor az ezt követő sajtótájékoztatón arra emlékeztették, hogy bő fél évvel ezelőtt a 2025-öst békeköltségvetésnek nevezték, azt válaszolta: bíztunk Donald Trump győzelmében és abban, hogy gyorsan véget vet a háborúnak. Az előbbi bejött, az utóbbira még várni kell.