Tech hvg.hu 2016. augusztus. 07. 10:00

Reméljük, nem volt közöttük: másfél millió felhasználót csapott be a hamis app

A nemrég debütált Prisma nevű, valóban egyedülálló képmanipuláló app a kiberbűnözők figyelmét is felkeltette.

Először csak iOS-es készülékekre jelent meg a Prisma nevű app, amellyel különféle művészeti stílusok közül válogatva változtathattuk valóságos műremekké fényképeinket. Az androidos verzióra (ami azóta már megjelent), azonban elég sokat kellett rá várni, és épp ez volt a baj, pontosabban ezt használták ki az ál-appok terjesztői.

Az ESET kutatói figyeltek fel arra, hogy ál-Prismák jelentek meg a Google Playben, legalább öt ilyen appot találtak. Volt olyan közöttük, amelyik nem is kínált szerkesztési funkciókat, csak egy kérdőív kitöltetésével próbálta megszerezni a felhasználó adatait, más megpróbált fizetős SMS-szolgáltatásra előfizettetni. Olyan is volt, amelyikben ugyan voltak – gyenge – képszerkesztési funkciók, viszont jobbára pop-up hirdetésekkel szórakoztatta az áldozatul esett felhasználót. Még ál-antivírus is volt, amelyik először megijesztette a felhasználót, hogy vírusos a telefonja, utána pedig amúgy nem is létező, mindenesetre fizetős antivírust ajánlott.

Az ESET természetesen jelezte a problémát a Google-nek, és a hamis appokat már eltávolították, de sajnos másfél millióan nem voltak elég türelmesek és előrelátók, és letöltötték ezeket. Egyébként nem ez az első ilyen eset, hogy egy app népszerűségét próbálják meglovagolni csaló appok: nemrég a WhatsApp esetében volt egy ilyen app, a WhatsApp Gold.

Mivel a csaló appok készítői meggyőző felhasználói felülettel, ikonokkal, logókkal próbálják meg elhitetni, hogy igazi az alkalmazásuk, nem árt megfogadni az ESET szakértőinek tanácsait, hogy ne váljunk áldozatokká. Kizárólag megbízható forrásból töltsünk le appokat, de még akkor is legyünk igen körültekintőek, különösen, ha azt az alkalmazást éppen hype-olják. Figyelmesen olvassuk el a feltételeket és a jogosultságokat, mint ahogy az alkalmazás pontos nevére és fejlesztőjének a nevére is figyeljünk. Mindig tanulmányozzuk át a véleményeket, elsősorban a negatívakra figyeljünk.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 16. 06:30

Sötétszélcsend – mi a valódi oka, hogy Magyarországon volt Európa-szerte a legmagasabb a tőzsdei áramár?

Novemberben újra nagyot szólt az úgynevezett sötétszélcsend. Európa jelentős részén hirtelen kilőttek a másnapi tőzsdei áramárak, ilyenkor Magyarországon különösen nagy a drágulás. Az árrobbanás fő oka, hogy ilyenkor – napfény és szél híján – leáll Németország óriási megújulóerőmű-parkja. A szakértő szerint ilyenkor itthon szeretnek Németországra és a zöldpolitikára mutogatni, miközben igazából nálunk van a probléma, a mi régiónkban nincs elég kapacitás. A rossz hír az, hogy időről időre újra beáll a sötétszélcsend, és lesz miatta tőzsdei árrodeó, miközben a jelenség annál bonyolultabb, hogy el lehessen intézni egy sima németezéssel.