Tech hvg.hu 2016. augusztus. 06. 13:00

A világ legrosszabb kamera appját akarták elkészíteni, hát ilyen lett

Nem túl gyakori, sőt inkább egyedülálló az App Store-ban, hogy valaki úgy fejleszt egy appot, hogy az a lehető legrosszabb legyen.

Az AESTHETICAM nevű programot – állítja fejlesztője – azzal a céllal készítették, hogy létrehozzák a lehető legrosszabb kamera appot iOS-re. Úgy tűnik, ez nem egészen sikerült, legalábbis az appot értékelő felhasználók nagyon is dicsérik, 4,5-5 csillagos értékelést adnak rá.

Az app mögött az a Nicholas Lee áll, aki amúgy tapasztalt iOS-tervező, gyerekkora óta foglalkozik programozással, és legutóbb többek között azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy Windows 95-öt futtatott egy Apple Watchon, majd Androidot egy iPhone-on. Ezúttal a 80-as, 90-es évek grafikájával gazdagított korai webdizájnt ötvözte egy kamera appal. A fejlesztőre, bevallása szerint, a vaporwave is hatással volt, az a (zenei) stíéus, amely nosztalgikus vagy szürreális környezetbe helyez retro elemeket.

hvg.hu

Ha megnyitjuk az appot, először egy villódzó Sztálin fej jelenik meg, egy tényleg retro kinézetű Shoot gombbal. Ha a fej eltűnik, már fotózhatunk is, azonban az elkészült kép nem az lesz, amire számítunk. Egy retro zene kíséretében egy szürreális egyveleg jelenik meg, valahol ott a lefotózott látvány is, de összefonódik a 90-es évek inspirálta képekkel és WordArt-szerű szövegekkel. Ez a kép azután több csatornán is megosztható.

Azt egy pillanatig sem állítjuk, hogy a végeredmény egy használható fotó lesz, de az tagadhatatlan, hogy érdekes látványban lehet részünk. Ráadásul, mint mondtuk, a felhasználóknak is tetszik ez a fajta megközelítés. Nem biztos, hogy érdemes volna pénzt is adni ezért az appért, de mivel ingyenes, egy próbát azért megér.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a vasárnapi tolnai időköziből – riport az aprófalvas körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.