Videók nézésével treníroztak egy algoritmust, amelyik ezután interakciókat tudott megjósolni.
A MIT komputertudomány és mesterséges intelligencia (CSAIL) részlegén fejlesztett algoritmus képes arra, hogy megjósolja, hogyan fog két (vagy több) ember viselkedni a következő pillanatban. Ehhez 600 órányi YouTube-videót és népszerű sorozatokat (pl. Agymenők, Született feleségek) nézettek meg vele, így trenírozták. Azt figyeltették, hogy miként viselkednek az emberek bizonyos szituációkban, milyen mozdulatok követik egymást.
Ezután következett a vizsga: a szoftvernek azt kellett megmondani, mi lesz egy videó következő jelenete, azaz mi történik majd két ember között. Ahogy az a lenti videón is látszik, négyféle lehetőség közül kellett kiválasztania a legvalószínűbbet. 43 százalékban sikeresen jósolt, ami így elsőre nem hangzik annyira jól, viszont eddig legfeljebb 36 százalékos pontosságot sikerült elérni.
A szakemberek szerint az ilyesfajta szoftverek tehetik majd alkalmassá a robotokat arra, hogy minél gördülékenyebben tudjanak együttműködni az emberekkel.