Tech hvg.hu 2016. április. 28. 17:02

A birodalom visszavág: itt vannak a Samsung eredményei

Sorra jönnek ki az első negyedévet értékelő pénzügyi jelentések, kinek örömre, kinek szomorúságra adva okot.

Azonnal esni kezdtek az Apple-részvények értékei, ahogy kiderült, nem túl jók az első negyedéves eredmények, de a Twitter sem járt jobban. Annál vidámabbak lehettek a Facebook főhadiszállásán, és most a Samsung is az örvendezők sorát bővíti. Több év és számtalan negyedév kiábrándító pénzügyi eredményei után most végre pozitív változásokról számolhatott be a dél-koreai cég.

Bár kissé szokatlan volt, hogy az év egészen korai szakaszában rukkolt ki új zászlóshajójával, az idő azonban igazolta e húzás helyességét, és nemcsak azért, mert már az első negyedév eredményeibe beszámíthatták az eladásokat. hanem azért is, mert ha a siker elmaradt volna, még mindig lett volna idő a korrekcióra. A Galaxy S7 (és S7 edge) pedig beváltotta a hozzá fűzött várakozásokat, a piaci fogadtatás igen pozitív volt. A Samsung mobil divíziója így az elmúlt két év legnagyobb negyedéves működési profitjáról számolhatott be.

Samsung

Többnyire sikeresek a Samsung egyéb vállalkozásai is. Annak ellenére, hogy visszaestek a PC-eladások, a Semiconductor is növekedést könyvelhetett el, mind DRAM-jánál, mind NAND-jánál. A System LSI pedig, bár ez a negyedév csökkenést mutatott az elmúlt év hasonló időszakával összehasonlítva, összességében megbízható emelkedést produkál évről évre.

A kijelző panel ágazat már nem szerepelt olyan jól, de szerencsére nem volt annyira rossz sem, hogy nagyon lehúzza az eredményeket. A leginkább televíziókban használt LCD panelek iránti kereslet csökkent a szezonalitás miatt, viszont az OLED üzletág erősödött. köszönhetően az ilyen kijelzőt használó okostelefonoknak, élükön a Galaxy S7-nek.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.