Tech hvg.hu 2016. április. 13. 08:01

Szétszedték a Tesla önvezető modulját, és ezt találták benne

Az alaplap, a rajta lévő processzor, valamint a kamera is igen izmos hűtést kapott.

Jason Hughes nevét érdemes lesz megjegyezni, a Tesla autói kapcsán valószínűleg gyakran fogunk találkozni vele. Ő volt az, aki feltörte a saját Model S-ének operációs rendszerét, és egy árulkodó jelet talált a cég következő fejlesztésével kapcsolatban, most pedig a robotpilóta modulját kapta szét, hogy saját honlapján megmutassa, mi lapul benne.

A modult kivéve a felső részén az egyik legfontosabb elemét, a kamerát láthatjuk, amit vastag hűtőbordákat kapott.

Jason Hughes

A robotpilótát üzemelő alaplappal is hasonló a helyzet, a doboz hátsó oldalát is hasonló bordázattal szerelte fel a Tesla.

Jason Hughes

A burkolatot leszedve a nyomtatott áramkörökhöz jutott hozzá, aminek alsó fele sok érdekességet nem tartogatott, annál inkább a másik oldala. Azon található ugyanis az egész rendszer lelke, a MobilEye EyeQ3 chip. Ez a processzor dolgozza fel a kamera által látott információt, valamint felismeri a közlekedési jeleket, járműveket és gyalogosokat, az útburkolati jeleket. A chip egyszerre legfeljebb nyolc kamera adatait tudja feldolgozni. Ugyanitt találhatók a RAM modulok is.

Jason Hughes
Jason Hughes

Hughes szerint ennél persze jóval összetettebb a rendszer, hiszen sok más elem kapcsolódik még a modulhoz, azonban ez a kamera modul és a processzor felelős a robotpilóta rendszerért.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.