Tech hvg.hu 2016. április. 11. 15:01

Van egy (nem is olyan) kis gond a Facebookon

Miközben még mindig messze a legnagyobb közösségi oldalról beszélünk, a szolgáltatás jövője szempontjából veszélyes trend is megfigyelhető a Facebookon.

Egyre csak kevesebb személyes dolgot osztanak meg az emberek az eredetileg éppen az ilyen típusú bejegyzésekből felépített Facebookon – írja a The Information. A lap által megszerzett jelentés szerint az összes megosztás mértéke 2014 félévtől mért egy év alatt 5,5 százalékkal csökkent. Ennél azonban figyelmeztetőbb jel, hogy a személyes gondolatokat, sztorikat, történéseket megosztó szöveges bejegyzések mennyisége az említett időszakban 21 százalékkal csökkent, az azóta eltelt időszakban pedig további 15 százalékkal.

AFP / Joel Saget

A The Information beszámolója szerint a Facebooknál olyannyira komolyan veszik a problémát, hogy egy külön csapatot állítottak fel a megoldására. Az ő tevékenységüknek köszönhető az is, hogy a Facebook előkelőbb helyen szerepelteti az üzenőfalon az ilyen típusú, szöveges bejegyzéseket.

A közösségi oldal ugyan reagált a lap megkeresésére, de csak annyit mondtak: az összes megosztás mennyisége szignifikánsan nem változott.

Ha érdeklik a Facebook újdonságai, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.